Gyurkity Péter

Nagyon erős lesz az Intel integrált grafikus vezérlője

Ez ugyanis a friss hírek szerint még az nVidia MX350-nél is gyorsabb lesz.

Június elején az Intel kapcsán arról számoltunk be, hogy idén már biztosan nem jön egy újabb csúcs-chip, ez viszont nem jelenti azt, hogy a Tiger Lake CPU-k nem futnak majd be viszonylag rövid időn belül. Tekintettel arra, hogy ezen példányok már az úgynevezett 12. generációs integrált GPU-val együtt bukkannak majd fel, érdemes megtekinteni, hogy a friss (külsős) értesülések szerint nagyjából mire számíthatunk.

Az elmúlt néhány napban egyszerre két ilyen rövid beszámoló is felbukkant az interneten, ezeket itt és ezen a címen tekinthetjük meg. Gyorsan kiderül, hogy az Intel Xe (vagyis a 12. generáció) képviselői elsősorban a teljesítmény terén kínálnak majd komoly előrelépést, ez ugyanis a számok alapján még az nVidia MX350-hez képest is nagyobb szintet képvisel, márpedig ez utóbbi gyártó éppen azzal igyekszik népszerűsíteni saját, elsősorban a vékony és könnyű megoldásokba szánt MX-termékeit, hogy azok még éppen az integrált grafikus vezérlők kategóriája felett helyezkednek el. A jelek szerint ez az Intel jóvoltából most megváltozik, bár egyelőre még korai tesztpéldányokat használhattak csak fel a szóban forgó források.

A gyártónak szüksége is lesz a nagy áttörésre, hiszen az AMD az utóbbi időben némi előnyre tett szert, legalábbis az asztali és mobil chipek terén. Ráadásul hamarosan jönnek az asztali Ryzen 4000-sorozatú chipek, amelyek még nagyobb teljesítménnyel futnak majd be, így a többek között saját különálló grafikus kártyával is készülő Intelnek mindenképpen fel kell majd mutatnia valamit. A fenti számokhoz még érdemes hozzátenni, hogy a GeForce MX350 15 és 25 wattos változatban elérhető, ehhez képest a megvizsgált Intel Tiger Lake chip 28 wattos TDP-vel érkezik, ami azért is érdekes, mert ilyen példányt nem láthattunk az Ice Lake Core i7 esetében (bár itt kivételt képezett az Apple számára leszállított egyedi típus). Az tehát biztosnak tűnik, hogy az integrált GPU-k terén nagyobb erőt látunk majd, viszont kérdéses, hogy ez mennyiben lesz elég a felhasználók elhódítására.

A hónap közepén egy frissített rangsort is szemügyre vehettünk, ebben jól látszik a különálló és az integrált változatok közötti különbség – nem mintha ez eddig ne lett volna nyilvánvaló. Azt viszont szintén érdekes látni, hogy az Intel HD 4600 és az UHD 630-hoz képest milyen számokat produkál az AMD Vega 8 és Vega 11, ez is azt mutatja, hogy előbbinek van mit bepótolnia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #5
    Annyira erős lesz, mint a picsafüst! :D Kedves cikkíró, mielőtt egy az egyben leközlöd az Intel PR anyagát, kicsit tájékozódj...
  • Agyturbinikusz #4
    Hát ha te az Intel vezérének fallosz körüli szőrzét preferálod, az a Te problémád, én igen is a punciszorre szavazok.
  • sárkánylovag #3
    Hát itt meg mi folyok ? a mély kultúra befészkelte magát a fórumokba is?
  • ugh #2
    Ez azért van mert Lisa Su pinaszőre kilóg a szádból....
    "A címet olvasván" Grétsy László.
    Amit írtál, teljesen mást jelent
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.07.13. 11:52:47
  • Tntmaxy #1
    Én voltam, elnézést kérek! (hangosan felröhögtem a cím olvasatán)