Berta Sándor

Viselhető termékekhez készít energia­cellákat a Varta

A cég több üzemben is gyártani fogja az új termékeket.

Herbert Schein, a Varta AG vezetője bejelentette, hogy a bajorországi Nördlingenben és a Baden-Württembergben, Ellwangenben lévő létesítményét ki akarja egészíteni a viselhető termékekhez és a dolgok internete eszközökhöz szánt energiacellák gyártásával. A vállalat ezáltal 600 új munkahelyet hoz létre.

A tervek alapján Nördlingenben lítiumion-energiacellákat fognak készíteni, amelyek a jelenlegi lítiumion-akkumulátorokénál 30 százalékkal jobb energiasűrűséggel gyárthatók. A programot Bajorország 32 millió, míg a német szövetségi kormány 70 millió euróval támogatja. A Varta összesen több mint 300 millió eurót kap a szövetségi kabinettől és a tartományoktól.

A bajor településen már letették az új létesítmény alapkövét. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani és megjelent rajta Dr. Markus Söder bajor miniszterelnök is. A 91 méter hosszú, 98 méter széles és 22,5 méter magas, új háromemeletes épület közvetlenül kapcsolódik a meglévő komplexumhoz, a termelés pedig több mint 15 000 négyzetméteren valósulhat majd meg és várhatóan a jövő év elejétől kezdődhet el. A legújabb generációs lítiumion-energiacellák létrehozása automatizált gyártósorokon fog történni. A szakemberek közölték, hogy később a technológiát nagyobb méretű energiacellák esetében is alkalmazni akarják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Ahogy nezem gombelem hazba csomagolt litium ion aksik. A szokasos formatum ezzel szemben a sima muanyag zacskos litium ion aksi amibol kilog a csatlakosos kabel. Ahogy nezem LiNixMnyCozO2 kemia van bennuk. Meg persze kulso homero kell, mert nem tudjak beepiteni a vedelmet mint a 3 vezetekes zacskos aksikba. Mukodesileg leginkabb a Tesla fele cellakra hasonlit, csak oraelem meretben, 80-120 mAh-as kapacitassal.
  • Tetsuo #1
    Mi az a lítiumion-energiacella?