Berta Sándor

Kőomlásokra figyelmez­tethetnek a drónok

A robotrepülőgépek segítségével hatékonyan és teljesen feltérképezhetők a terep változásai, így elkerülhetők az esetleges balesetek.

A Geodata nevű cég a Defdrone_3D nevű európai-nemzetközi projekt keretében olyan pilóta nélküli légi járművet fejlesztett ki, amely képes az eddig megoldatlan mérési problémákat orvosolni. Így például többek között elkerülhetővé válnak a kőomlások miatt bekövetkező halálos balesetek.

Klaus Chmelina, a Geodata munkatársa kijelentette, hogy az új drónrendszer képes teljes mértékben felmérni a különböző objektumokat. Az új mérési módszerrel egyetlen vagy akár több rajban haladó robotrepülőgép is felhasználható egy tárgy feltérképezésére. Az adott objektumok lehetnek sziklafalak és -töltések, lejtők, valamint műtárgyak, például gátak, építési gödrök, tartófalak és épületek. Emellett az eddig beláthatatlan épületek vagy területek is láthatóvá, mérhetővé és elemezhetővé válhatnak a levegőből. Ilyenek például a sziklamélyedések vagy a barlangok.


A szakember kifejtette, hogy minden egyes pilóta nélküli légi jármű különböző mérőszenzorokkal szerelhető fel. A készülékek lehetnek nagy felbontású digitális kamerák, de akár 3D-lézerszkennerek is. Chmelina hozzátette, hogy a drónok előre meghatározott útvonalon és repülési terv szerint automatikusan közlekednek. A kiértékelés eredménye először egy rendkívül pontos 3D-modell, amelynek a segítségével láthatóvá válnak a deformációk, az egyes sziklák mozgásai, így felismerhető, ha például valahol kőomlás várható. A rendszer jelenleg már prototípus formájában elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!