Berta Sándor

Sértik a vélemény­szabadságot az orosz honlapblokádok

Az egyelőre kétséges, hogy a kihirdetett ítéletnek sikerül-e majd érvényt szerezni.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) úgy ítélte meg, hogy az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) utasításai alapján végrehajtott internetblokádok sértik a szabad véleménynyilvánítás jogát. A hatósághoz az érintett oldalak üzemeltetői fordultak jogorvoslatért.

Az EJEB szerint miután az érintett portálok az ellenzéki pártok, szervezetek és aktivisták internetes megjelenési felületei voltak, ezért az azokhoz való hozzáférések blokkolása törvénytelen volt. Úgy vélik, az intézkedések jogi alapját jelentő orosz információs törvény rendelkezései túlzó hatásúak, és nem léteznek megfelelő védelmi mechanizmusok a jogszabály túlkapásai ellen. A blokádokkal továbbá sérült az információkhoz való hozzáférési jog.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához az elmúlt időszakban összesen négy panaszt nyújtottak be az érintett személyek és szervezetek, köztük volt Garri Kimovics Kaszparov nemzetközi nagymester, korábbi sakkvilágbajnok. A beadványok készítői rámutattak, hogy az intézkedésekre 2012 és 2015 között került sor, s azok szerintük jogtalanok és aránytalanok voltak. Ezenkívül hangsúlyozták, hogy az orosz bíróságok nem vizsgálták meg megfelelően a blokádokat. Az ítélet értelmében Oroszország köteles minden érintett honlapüzemeltetőnek 10 000 euró kártérítést fizetni.

A Roszkomnadzor gyakran indoklás nélkül hozza meg a döntéseit, a különböző szervezetek ezért cenzúrával és a jogba, valamint a véleményszabadságba való önkényes beavatkozással vádolják a hatóságot, illetve az orosz államot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!