Gyurkity Péter

Jön a színes e-ink okostelefon

Érkezik a készülék, amely kisebb előrelépést jelent majd ezen a területen.

Még az év elején számoltunk be arról, hogy a kínai illetőségű Hisense egy színes e-ink készüléken dolgozik, erről azonban azóta további részleteket nem láttunk. A napokban egyértelművé vált, hogy a hivatalos bemutató már nagyon közel van, így hamarosan megismerhetjük az összes fontosabb részletet.

E-ink megoldásokat már korábban is láthattunk, ezek azonban kivétel nélkül fekete-fehér kivitelben bukkantak fel, elsősorban annak köszönhetően, hogy a színes kijelzők kifejlesztése és gyártása komoly gondokba ütközött, nem beszélve az olykor horribilis árakról. Az e-olvasók szegmensében ugyan évekkel korábban akadt példa ilyen készülékre, a mindennapokban tapasztalt minőség azonban finoman szólva nem hódította meg a felhasználók szívét, így az újabb színes példányok napjainkban mindkét területen váratnak még magukra. A telefonoknál most a fenti gyártó hozhat változást saját fejlesztésével, amely azonban nyilván nem fogja elérni az LCD-, illetve az OLED-kijelzőknél látott színvilágot, annak megszokott szintjét, hiszen összesen 4096 különböző szín megjelenítését támogatja, ez tehát tulajdonképpen az első tapogatózó lépésnek tekinthető.

A külsős forrás beszámolója szerint a hónap második felében számíthatunk a hivatalos bemutatóra, amelyet nem sokkal később követne a piaci megjelenés. Természetesen ezúttal sem egy csúcskategóriás típusról van szó, itt tehát a chip, valamint az egyéb komponensek is inkább az alsó-középkategóriában helyezkednek majd el, bár kétségtelen, hogy a hosszabb üzemidőre, valamint az elsősorban állóképek és szöveges tartalmak megjelenítésére vágyó felhasználók egy része némi vonzódást érez majd a fejlesztés iránt. Nyilván az olvasás lesz a középpontban, bár az kérdés, hogy mennyire széles tömegek vágynak a telefonon való olvasás élményére, annak tökéletesítésére.

Egy másik rövid beszámoló szerint április 23-án esedékes a bemutató, erre tehát már nem kell sokat várnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #6
    Nem lesz ez rossz! Végre egy értelmes fejlesztés. Tűző napon jobban olvasható,mint sötétben:) És a fogyasztása is alacsony lesz valószínűleg.Nekem nagyon bejön.
  • Zero Albedo #5
    Én simán el tudnám képzelni színes e-ink kijelzős e-book reader/telefonként, mely mellesleg normál telefonálásra, adatkommunikációra, alap szintű böngészésre alkalmas és még néhány színes e-inkre optimalizált alkalmazással is rendelkezik. A mostani telefonkijelzők mérete már amúgy is összevethető az átlag e-book readerek képernyő méretével (6-7"). A színes e-kijelző igenis jelentene értéknövelő tényezőt pl. színes tartalommal rendelkező könyvek, képregények, magazinok olvasása során.

    Egyetértek grebber-el, egy combosabb akksival, mint telefon: 5-6 napos üzemidővel vagy mint e-book reader: mondjuk 2 hét üzemidővel, király opció lenne.
  • VolJin #4
    Az első Amigákon fotorealisztikusnak tűnt a 12 bites EHB üzemmód is, a truecolor palettáról kiválasztott 4096 szín használata, ahol a pixelek a készletben hozzájuk legközelebb állót jelenítették meg, azaz a HAM üzemmód még inkább...
  • grebber #3
    Valami alsó kategóriás de keveset fogyasztó SOC-al 5ezres akkuval simán venném
  • grobs #2
    Kiegészítő képernyőnek nagyon jó lenne. Főképernyőt azért használ az ember pl. videora is amire ez a kristályszerkezet nem alkalmas. Fotózás közben is folyamatosan változik a képernyő tartalma. Ezek olyan alap funkciók amik nélkül egy okostelefon nem lesz túl népszerű ... a játékok hiányáról nem is beszélve.
  • gemihu #1
    Tetszik az e-ink technológia, jó lenne ha beindulna, bár ezzel a színmegjelenítési képességgel inkább más területet keresnék rá.