Gyurkity Péter

Itt az Android 11 első előzetese

Eközben pedig a Huawei-szankciók kapcsán is részletesebb magyarázatot szolgáltatnak.

A Google némi meglepetést okozott azzal, hogy a szokásos időpont (március) helyett már most, február végefelé bejelentette az Android 11 első fejlesztői előzetesének elérhetővé tételét. Ezt ugyan (ahogy azt maga a név is jelzi) kifejezetten fejlesztőknek szánják, a szintén most közzétett hivatalos menetrend azonban már jelzi, hogy nagyjából mire számíthatunk az elkövetkező hónapokban.

Az első előzetes jelen pillanatban néhány erre kijelölt típuson elérhető, ezek sorrendben a Pixel 2/XL, a Pixel 3/XL, a Pixel 3a/XL, valamint a Pixel 4/XL. Ezen telefonokon kézzel tölthetjük le a teljes állományt, ezt pedig szintén kézzel (flashelés útján) telepíthetjük, ami szintén azt hivatott megelőzni, hogy felhasználók széles tömegei próbálják azt ki, hiszen ez a verzió számos problémával együtt vált most elérhetővé. A cég szerint optimalizálják az 5G-sebességeket, javítanak a kamerával, a képkezeléssel, az hálózati elérhetőséggel, valamint a biztonsággal és adatkezeléssel kapcsolatos élményen, miközben az értesítők terén is több változtatást valósítanak meg, amelyek révén többek között ezen értesítők külön párbeszédszekcióban jelennek meg, a válaszokban pedig immár képeket helyezhetünk el. Természetesen ez még nem a végleges lista, itt további újításokra számíthatunk.

Ami a hivatalos menetrendet illeti, eszerint két további fejlesztői előzetes jelenik majd meg, amelyek április végéig válnak majd elérhetővé, ezt követően pedig összesen 3 bétaverzió jelenik meg, immár egy szélesebb réteg számára, hogy azután a harmadik negyedévben (ahogy azt az utóbbi években megszokhattuk) megérkezzen az Android 11 végleges változata – ez utóbbit nyilván hivatalos rendezvényen jelentik majd be, részletesen ismertetve a fontosabb újításokat és változtatásokat. Erről mi is beszámolunk majd, viszont nagy valószínűséggel a béták kapcsán is lesz miről írni, hiszen ezek mutatják majd meg nekünk az új funkciókat, mielőtt a végleges verzió befutna.

A Google eközben a Huawei tevékenysége miatt meghozott szankciók kapcsán is további részleteket közölt, hogy egyértelművé tegye a döntés következményeit. Arra figyelmeztetik a felhasználókat, hogy az újabb, tehát a tavaly május 16. után piacra dobott típusokon még egyes appokat se használjanak, tehát azokat ne telepítsék az úgynevezett „sideload” megoldással, a Play Store megkerülésével, mivel ez ugyanúgy felveti a biztonsággal és megfigyeléssel kapcsolatos problémákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    A YouTube vanceddel, és a tubematel nekem nem volt ilyen gondom hogy ne ment volna, pcn meg azért használok firefoxot, mert egyre jobban tiltják a youtube letöltőket és reklám blokkolókat chromeon.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Google elég régóta küzd az alternatív YT kliensekkel szemben. Elég sikeresen, mert kb. hetente, illetve időnként sokkal gyakrabban is frissíteni kell őket. Ebből kifolyólag sok olyan időszak van, amikor épp nem lehet használni egy ilyen YT alkalmazást, mert a fejlesztő még "dolgozik az ügyön".

    Romolt G6 telefonomon per pillanat nem lehet a Google Photos-t frissíteni, mert nincs "kompatibilis" készülékem a Playstore szerint.
    "To protect user data privacy, security, and safeguard the overall experience, the Google Play Store, Google Play Protect, and Google’s core apps (including Gmail, YouTube, Maps, and others) are only available on Play Protect certified devices." Nem nagy tragédia még, mert gapps csomaggal összefőzve is frissíthető, de minél szorosabban fogják a kantárt én annál inkább próbálom őket kizárni az életemből. (egyelőre nem sok sikerrel)
  • kvp #1
    Leirjak, hogy megkernek mindenkit ne telepitse a Google alkalmazasokat kezzel. De igazabol nem akadalyozzak meg, mivel nem nagyon van ra jelenleg jo megoldas, hogy egy tort program ne tudjon belepni a Google szervereire. Sot az ellen se nagyon tudnak mit tenni, hogy a Huawei sajat Youtube klienst keszitsen vagy Gmail kompatibilis alkalmazast irjon. Ellenben a hivatalos kizaras tovabb motivalhatja a Huawei-t, hogy sajat appstore-t epitsen, foleg, hogy a kinai allam beallt moge, tehat a tobbi kinai gyarto is tamogatni fogja. Eloszor a Google playstore-ja mellett, aztan idovel esetleg mar nelkul. Ezzel a kinai cegek altal gyartott telefonokrol sikeresen ki tudna vonulni a Google. Ha ez nem lovi oket labon akkor semmi.