Xiaomi: önálló márka lesz a POCO

A cég ezt a vonalat is leválasztja, hamarosan jönnek a további változatok.

A Xiaomi még tavaly jelentette be, hogy leválasztják a Redmi-márkát, így a jövőben ezek a készülékek külön csapatra támaszkodva készülnek majd el és kerülnek forgalomba. Most a POCO esetében is így döntöttek, itt elsősorban a felemelkedőben lévő régiókra fókuszálnak majd, hamarosan egy újabb példánnyal.

A cég, amely Európában is jól teljesít, eredetileg még a PocoPhone F1 típust mutatta be, amely érdekes összeállítással és külalakkal bukkant fel a piacon. Azóta nem rántották le a leplet a második változatról, ez azonban a várakozások szerint hamarosan bekövetkezik, addig viszont magát a családot szervezik át, így a jövőben ez a márka is elkülönítve folytatja életét a piacon, vagyis külön csapat felel majd marketingért és a piaci stratégiáért, nem sok közvetlen ráhatással a Xiaomi részéről. Az erőforrásokat persze megosztva használják majd, itt viszont arra számíthatunk, hogy némileg eltérő területeket vesznek majd célkeresztbe.

A következő okostelefon minden valószínűség szerint a POCO F2 lesz, amely tehát a közvetlen utódként debütálna. Amennyiben a telefon az eredeti változat által képviselt vonalat folytatja, itt minden bizonnyal a Snapdragon 865 chipet alkalmazzák majd, ezzel kiemelkedő teljesítményt biztosítva, ehhez pedig már itt is az 5G-támogatás csatlakozna, hogy ezzel a most kibontakozó területet is lefedjék. A pontos specifikációt persze még nem ismerjük, így tehát ezzel kapcsolatban meg kell várnunk a cégtől érkező további híreket és előrejelzéseket.

A POCO-márka a jelek szerint Indiát és az egyéb felemelkedő piacokat veszi majd célkeresztbe, ettől függetlenül azonban ezen készülékek Európában is elérhetők lesznek, hiszen itt a Xiaomi már hivatalosan is jelen van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!