Berta Sándor

Keresett az AirPods Pro

Az aktív zajszűréssel ellátott termék annyira népszerű, hogy az Apple kénytelen fokozni a Kínában zajló gyártást.

A Nikkei Asian Review a folyamat részleteit jól ismerő névtelen forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a nagy kereslet miatt a kaliforniai konszern az eddigi havi egymillió helyett kétmillió AirPods Pro vezeték nélküli fülhallgatót készíttet. A gyártásért a Luxshare-ICT nevű kínai beszállító lesz a felelős. Ezzel párhuzamosan az Apple a Luxshare mellett megbízta annak vetélytársát, a Goerteket is azzal, hogy a hagyományos AirPods változatból is készítsen az eddiginél többet.

A gazdasági lap úgy vélte, hogy a döntés egyértelműen komoly csapás az Apple tajvani beszállítóinak, elsősorban a Foxconn-nak (Hon Hai Precision Industry), a Quanta Computernek és az Inventecnek. Ráadásul ez a lépés jelzés lehet az amerikai kormány felé is. Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok hónapok óta kereskedelmi konfliktusban van Kínával. Érdekesség, hogy a tavalyi esztendő végén a kaliforniai társaság 200 vezető beszállítójából 41 vállalat volt kínai. Sokkal több volt a kínai partner, mint a japán és az egyesült államokbeli beszállító.

Az elemzők becslései alapján az Apple 2020-ig akár 80 millió AirPods Pro vezeték nélküli fülhallgatót is értékesíthet világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #7
    Aztán lehet hogy csak ízlés dolga, hogy nekem nem tetszik fehérben (feketében ugyanez jobban bejönne)

    Az hogy a nyálkásan lefolyó fehér fülzsír effekt :) az airpodsban a mikrofon miatt kellett hírtelen nem is gondoltam át, bár nálam sem panaszkodott még senki hogy nem hallana vagy ilyesmi...
  • M2 #6
    Az AirPods telefonálásra is nagyon jó. Én azzal szoktam beszélni és a túloldalon észre se veszik, hogy nem telefon.

    Az, ahol mint valami kibuggyanó fekete fülzsír a kialakítás, alkalmatlan telefonálásra a mikrofon hiánya miatt.
  • zola2000 #5
    Mindent megértek, de miért van az, hogy az 50Ks apple ilyen gázul néz ki mint a cikkben lévő kép, míg egy 5Ks kínai meg így?
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Haylou GT2 (ahhoz képest meglepően jól szól, és teljesen kényelmes)




    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2019.12.03. 17:54:56
  • Sir Cryalot #4
    Szilikondugó elég meredeken hangzik legyen inkább gumiharang?
  • Sir Cryalot #3
    "pro"! :DDDD
  • M2 #2
    Nálunk sok helyen lement a sima AirPods ára az 50 ezres lélektani határ alá, sőt néhol 40 ezerért már lehetett akcióban venni. Ennyiért tényleg jó vétel.

    Az AirPods Pro meg elhozta azt, amire sokan vágytak a sima AirPods megjelenése óta (szilikondugós kivitel, aktív zajszűrés, szolidabb méret, jobb hangzás).

    Nem is csoda, hogy mindkettőt nagyon veszik!
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.12.02. 22:54:23
  • Neocortex #1
    Nem csoda hogy keresett, vezeték nélkül én sem találnám meg