Berta Sándor

Biztonságos 5G-hálózatot ígért a Huawei vezetője

A menedzser különleges biztonsági szerződés megkötésére tett javaslatot.

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója és vezérigazgatója Németország vezetőinek a társaság sencseni központjában tartott sajtótájékoztatón felajánlotta egy olyan megállapodás megkötését, amely garantálja, hogy az európai uniós tagállamba kerülő termékek és szolgáltatások nem fognak kiskapukat tartalmazni. A menedzser kizárta annak a lehetőségét, hogy a különböző adatokat bármilyen úton is Kínába kerüljenek. Ez már csak azért sem történhet meg, mert a tartják magukat a német Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) követelményeihez. "Hisszük, hogy a német parlament és kormány egy olyan politikát talál majd, amely a leginkább megfelel a népe érdekeinek" - szögezte le Ren Zhengfei.

A Huawei alapítója és vezérigazgatója egyúttal visszautasította a társaság ellen felemlegetett kémkedési vádakat. Kiemelte, hogy semmilyen adatokat nem adnak tovább a kínai kormánynak. A termékeiket annyi országnak akarják eladni, amennyinek csak lehetséges és az ellenük hozott amerikai bojkott valójában a tengerentúli vállalkozásokat sújtja. Az utóbbiakkal továbbra is együtt akarnak dolgozni, de ha arról lesz szó, akkor az amerikai segítség nélkül is képesek lesznek tovább növekedni. Nincs szükségük az USA-ra és rendelkeznek az önálló túléléshez szükséges képességgel.

Dennis Zuo, a Huawei németországi vezetője korábban visszautasította a hálózati felszereléseikkel kapcsolatos biztonsági aggodalmakat. Ugyanakkor kiszivárgott, hogy a kínai kiberbiztonsági törvény előírásai alapján az összes helyi vállalat köteles a birtokába kerülő minden nemzetbiztonsági szempontból fontos adatot továbbítani a hivataloknak. A Huawei erre úgy reagált, hogy nem tárol adatokat, hiszen csak hálózati felszereléseket szállít az ügyfeleinek és az adatokat kizárólag a helyi hálózatüzemeltetők őrzik meg. A berlini Mercator Institute for China Studies (MERICS) szakemberei viszont rámutattak, hogy az az állítás, miszerint a Huawei termékben nincsenek kiskapuk, egyszerűen hihetetlenek, s vannak ilyen kiskapuk, igaz, karbantartási, frissítési célokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A dokumentalt hozzaferes nem kiskapu, hanem feature. Az osszes ceg termekeiben vannak ilyenek, csupan az a kerdes, hogy lecserelheto-e a gyari kulcs sajatra. A valasz az, hogy a nyilt forraskodu termekekben igen, viszont ezek meg sok nyugati orszagban is be vannak tiltva. (csak teljesen kikapcsolt biztonsagi rendszer mellett legalisak, ugy meg atjarohazak) Jelenleg minden kereskedelmi termek tartalmaz valamilyen gyartoi kulcsot. Az amerikai router-ekben meg ezen kivul benne van az amerikai allami kulcs is, ez mar inkabb kiskapu. A kinai termekekben nincs kinai allami kulcs, a kinai allam egyszeruen rendelkezik a gyartok kulcsaival, igy nem lehet megmondani, hogy az adott kodot a gyarto vagy a kinai allam irta-e ala. Amerikaban azert van jellemzoen kulon kulcs, hogy a gyartok jogilag a hatso reszuket vedjek ha az allami kod valamit nagyon elszurna.

    A fentiek fenyeben annyit lehet mondani, hogy mind az amerikai, mind a kinai allam megigerheti, hogy becsulet szo nem fog belenyulni a rendszerekbe, de egyik amerikai vagy kinai ceg sem hajlando egyedileg telepitheto biztonsagi kulcsokkal szallitani a termekeit, mivel azokat azonnal fel lehetne hasznalni a sajat allamuk ellen is. A kinai biztonsagos 5g is csak egy ilyen politikai igeret, ami ertelemszeruen addig ervenyes amig az adott allam nem megy szembe a kinai dontesekkel. Az amerikaiak azert nem igernek semmit, mert nincs mukodo 5g-s technologiajuk.