Gyurkity Péter

Bemutatkozott a OnePlus 7T

Befutott az új zászlóshajó, a hangsúly már feltétlenül az árakon lesz.

Az elmúlt néhány hét során több előzetes hír is felbukkant a OnePlus soron következő új párosáról, amelynek főbb részletei ennek köszönhetően már akkor kiszivárogtak. A cég most a hivatalos bemutatón is átesett, így minden megmaradt kérdésre választ kaptunk – a kedvező ár megmarad, itt azonban a specifikáció lesz a fókuszban.

A hivatalos oldalon betekintést nyerhetünk a OnePlus 7T főbb komponenseibe, így gyorsan egyértelművé válik, hogy a 90 Hz-es kijelző, a friss chip, a hátoldali tripla-kamera, valamint a gyors feltöltést támogató akkumulátor élvez kiemelt szerepet. Az AMOLED-panel egy 6,55 hüvelykes példány, amely a 20:9-es képarányt és a HDR10+ szabványt támogatja, vékony kávával, ezúttal lekerekítés nélkül, az elődhöz képest 30 százalékkal kisebb, esőcsepp formájú felső bevágással. A csúcskategóriás teljesítményt a vadonatúj Snapdragon 855+ chip biztosítja, ehhez 8 GB RAM, egy 128 vagy 256 GB-os, immár nem kibővíthető tároló, valamint egy 3800 mAh-s akkumulátor csatlakozik, amely a Warp Charge gyorstöltési technológia révén alig 20 perc alatt éri el az 50 százalékos szintet, a vezetéknélküli töltés azonban továbbra sincs a listán.


Ahogy említettük, a hátoldalon egy tripla-kamera helyezkedik el, sorrendben 48, 16, illetve 12 megapixeles érzékelőkkel, OIS kíséretében – ez utóbbi két példány révén az ultra-nagylátószög, valamint a telefotó funkció is támogatott. Az előlapon egy 16 megapixeles komponenst helyeztek el, míg a szoftveres oldalon már az új Android 10 fut, az Oxygen OS friss változatával, amely több új funkcióval segíti a beállítások egyedire szabását, a kevésbé fontos értesítők blokkolását, valamint a kényelmes olvasást. Az ujjlenyomat-olvasó itt is a kijelzőbe épül be, ez új animációt kapott, míg a haptikus motor szintén módosult, a jobb és kényelmesebb visszajelzések érdekében – itt külön gombbal némíthatjuk el a telefont, illetve állíthatjuk azt vibráló üzemmódba.

A hivatalos megjelenésre a tengerentúlon október 18-án kerítenek sort, 600 dolláros áron. A bemutató Európában október 10-én esedékes, az itteni árakat ekkor ismerhetjük majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mentol #4
    És megint egy béna képarány, fogadjunk, hogy a szokásos FHD felbontással...
  • Sir Cryalot #3
    90hz :D
  • yesname #2
    Felsőkategóriás kameráért sem fogok $600-at fizetni. Ha az fontos, akkor fényképezőgép. 90Hz panel pedig igen csak jó tud lenni.
    Utoljára szerkesztette: yesname, 2019.09.29. 19:58:30
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Középkategóriát alulról súroló kameráért nem fogok 600$-t fizetni. 90hz meg kb. hidegen hagy.