Berta Sándor

Eladományozza a nem értékesített termékeket az Amazon

A kereskedelmi konszern úgy döntött, hogy az eladatlan árucikkeket a jövőben nem megsemmisíti, hanem jótékony célokra ajánlja fel.

A lépés egyrészt nagyszerű segítség a rászorulók számára, másrészt az Amazon és a partnerei csökkenthetik a pazarlást, s helyet találhatnak a feleslegessé vált termékeiknek. A projektről elsőként a CNBC számolt be, majd az információt az óriáscég is megerősítette.

A Fulfillment by Amazon Donations (FBA Donations) nevű programban minden olyan partnercég részt vehet, amely nem tudja értékesíteni a birtokában lévő árucikkeket és fel akarja szabadítani a raktárait. Ráadásul ezáltal elkerülhető lesz az is, hogy az értékes, de senkinek sem kellő készülékeket meg kelljen megsemmisíteni. Korábban ugyanis az egyik francia televízióadó munkatársai kiderítették, hogy az Amazon csak Franciaországban évente 3 millió tárgyat dob ki egyszerűen a szemétbe azért, mert azokat nem tudja eladni.

Az FBA Donations projekt szeptember 1-től indul el és az összegyűjtött eszközöket elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában működő segélyszervezetek között osztják szét. A programban szerepet vállal a Good360 és a Newlife is. Az Amazon közölte, hogy szeretné, ha előbb vagy utóbb sikerülne azt elérni, hogy egyetlen működőképes terméket sem kelljen kidobni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!