Raktárakat épít a veszélyes csomagoknak az Amazon

A társaság részben egy korábbi eset miatt döntött a változtatások mellett.

Tavaly december elején New Jersey szövetségi államban a kereskedelmi óriáscég 24 munkavállalóját kellett kórházba szállítani azután, hogy a majd 150 000 négyzetméteres raktárban dolgozó egyik robot véletlenül megsemmisített egy medveriasztó spray-t, amelynek az alapanyaga - éppúgy, mint a paprikaspray esetében - a kapszaicin. Az egyik sérült kritikus állapotban volt, 30 alkalmazottat pedig a helyszínen kellett ellátniuk a mentőknek.

Most a társaság bejelentette, hogy olyan új raktárakat alakít ki, amelyekben kifejezetten veszélyes árucikkeket fog tárolni, hogy elkerülje a tavalyihoz hasonló eseteket. A Wired arról számolt be, hogy az ilyen létesítmények tervezésének gondolata már a decemberi eset előtt felmerült és Virginiában el is készült az új raktárak első prototípusa. A fő változtatás az, hogy a tárolt csomagokat nem robotok mozgatják, hanem emberek. Emellett különböző területeket alakítanak ki a különböző veszélyes árucikkeknek és csomagoknak, így elkülönülten tárolják például az éghető anyagokat, az aeroszolokat és az oxidálószereket, s azt a részt speciális tűzoltórendszerekkel is felszerelték.

Carletta Ooton, az Amazon egészségért, biztonságért és fenntarthatóságért felelős alelnöke azt mondta, hogy felismerték, hogy szükség van az ilyen különleges módon kialakított épületekre azért, hogy bizonyos termékeket biztonságosan tudjanak tárolni. Az új raktár elsősorban a munkavállalók egészségét védik. A vállalat már korábban is kapott kritikákat a veszélyes anyagok nem szakszerű csomagolásai miatt, másrészt számos esetben merült fel, hogy a hatékonyságot a dolgozói jóléte elé helyezte. Május elején derült ki, hogy csak tíz év múlva jöhetnek az automatizált raktárak, mert a tapasztalatok alapján a technika még nagyon távol van attól, hogy megvalósítható legyen a teljesen automatizált munkahely.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A tuzveszelyes es egyeb anyagokat amugy is kulon kellett volna tarolni, viszont pont az ilyen raktarakban lenne hasznos a teljes gepesites. A veszelyes anyagokat kulon dedikalt, legmentes dobozokba lehetne tenni, amiket megfelelo kialakitas eseten mar sokkal konnyebb robotokkal rakodni.

    Hosszutavon egyebkent ez az egyik lehetseges megoldas a gepesitesre, tehat dedikalt talcak, raklapok vagy dobozok hasznalata, amiket a robotok odavisznek a csomagoloallomashoz, majd a fel nem hasznalt mennyiseget vissza. Sok fejlettebb raktarban mar most is ez van, csak a valogatast vegzik emberek (jellemzoen asztalnal ulve), de a kozeljovoben ez is automatizalhato lenne.