Berta Sándor

Logikus, de meglepő választás az Intel új vezetője

Brian Krzanich több mint hat hónappal ezelőtt távozott a társaság éléről, a pótlását házon belül oldották meg.

Robert "Bob" Swan lett az Intel új vezérigazgatója. A hír alaposan meglepte az IT-piacot, amely elsősorban egy külső, ismert vezető kinevezésére számított. A jelöltek között volt például Johny Srouji, az Apple hardvertechnológiákért felelős alelnöke, továbbá Sanjay Jha, a Motorola egykori vezetője, illetve az Intel két korábbi menedzsere, Anand Chandrasekher és Renee James. Sanjay Jha ugyanakkor gyorsan kikerült az esélyesek közül.

Robert Swan bár meglepő, de kétségkívül logikus lépés, ugyanis eddig az Intel pénzügyi vezetője volt és Krzanich távozását követően sikeresen látta el a feladatát, például a 10 nanométeres gyártási eljárásra való átállás levezénylését és az irányításával az Intel a tavalyi esztendő harmadik negyedévében rekordbevételt könyvelhetett el. Ennek ellenére eleinte nem merült fel, hogy ő legyen a kinevezett vezérigazgató. A múlt héten még azt közölte az elemzőkkel, hogy a lehetséges jelöltek kiértékelése egyike a bolygó legnagyobb és legjobb munkáinak, de a folyamatot az igazgatótanács még nem zárta le.

Andy Bryant, az Intel elnöke azt mondta, hogy nagyon sok kiváló vezető merült fel lehetséges jelöltként és arra a következtetésre jutottak, hogy Robert Swan a legjobb választás. A döntéssel kapcsolatban fontos volt a menedzser kiváló teljesítménye megbízott vezetőként az elmúlt hét hónapban, s ez megmutatkozott az Intel tavalyi eredményeiben is. "Bob teljesítménye, üzleti tudása, a növekedési stratégia megvalósítása és az a tisztelet, amit az ügyfeleknél, a részvényeseknél és a kollégáinál kivívott magának, megerősítették, hogy ő a megfelelő vezető az Intel élére" - tette hozzá Bryant.

Swan az Intel hetedik vezérigazgatója. Az óriáscég új pénzügyi vezetője átmenetileg Todd Underwood pénzügyekért felelős alelnök és vállalattervezésért felelős részlegigazgató lesz.

Az elemzőket meglepte a döntés. Egyrészt elismerték és dicsérték Swan teljesítményét megbízott vezetőként, valamint azt, hogy ismeri a társaságot, de Vijay Rakesh elemző például úgy vélte, hogy nem rendelkezik a vállalat vezetéséhez szükséges szakértelemmel. Egy másik elemző, Patrick Moorhead ugyanakkor pozitívan fogadta a hírt, mert szerinte a kinevezés a jelenlegi termékstratégia megvalósításának folytatását jelenti. Hozzátette, hogy az Intel rendelkezik a megfelelő vízióval, de azt az eddiginél jobban kell megvalósítania és semmi értelme nem lett volna egy olyan külső vezetőt hozni, aki nem ismeri az óriáscéget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    "Ha egy hardvercégnél a pénzügyes lesz a cégvezér, az a lejtmenet kezdete. Mert megspórolja a fejlesztést, költségcsökkent a fejlesztők kirúgásával, amivel egy vagy két évig gyönyörű pénzügyes rekord negyedéves jelentéseket produkál, de technológiában lemaradnak."

    Nem nagyon talaltak mast. Rajta kivul a vezetok kozzul senki nem bizik az intelben, az egyetlen vezeto volt a cegen belul aki kepes volt barmilyen jovokepet felvazolni es sikeresen keresztulverte a legutobbi gyartasi technologia frissitest. Kulsost meg nem nagyon talaltak, mert csak penzugyi vezetok merultek fel. Egyebkent egyszer mar visszautasitotta a CEO poziciot, de ugy nez ki rabeszeltek. (eddig csak CFO volt)

    Az intelnel a jovokep jelenleg harom iranyba megy:
    -kovetik a technologia fejlodeset a kisebb csikszelessegekkel
    -fejlesztik az izraeli reszleget, akik egyszer mar kihuztak oket a bajbol a core sorozat kitalalasaval (a P4-ek idejen)
    -probalnak valodi MI processzorokat kesziteni (lasd: intel loihi)
  • fade2black #3
    Szerintem a legkevésbé számít, hogy pénzügyes vagy mérnök vagy...

    Vannak megfelelő képességei, rálátása, viziója vagy nincs.
  • Omega #2
    Commodore?
  • VolJin #1
    Ha egy hardvercégnél a pénzügyes lesz a cégvezér, az a lejtmenet kezdete. Mert megspórolja a fejlesztést, költségcsökkent a fejlesztők kirúgásával, amivel egy vagy két évig gyönyörű pénzügyes rekord negyedéves jelentéseket produkál, de technológiában lemaradnak.
    Két ismert példa:
    Commodore és Apple (az úskorban, amikor Stewe Jobsot kirúgták, és elment hollywoodba CGI-zni, hogy visszatérve a padlón heverő Apple feltámassza hamvaiból).