SG.hu·

Még mindig nincs meg ki lesz az Intel vezérigazgatója

Még mindig nincs meg ki lesz az Intel vezér­igazgatója
Az óriáscég még mindig keresi az új vezetőjét.

Több jelölt közül választhatja majd ki a vezérigazgatóját az Intel. Az Axios értesülései alapján az egyik lehetséges jelölt Johny Srouji, az Apple hardvertechnológiákért felelős alelnöke. A menedzser közvetlenül Tim Cooknak, a vállalat vezérigazgatójának az alárendeltségébe tartozik és ő építette fel a világ egyik legerősebb és leginnovatívabb csapatát, amely chip- és technológiai mérnökökből áll. A csoport felel az Apple teljes termékpalettájához használt akkumulátorok, alkalmazásprocesszorok, memóriavezérlés, szenzorok, chipek és képernyők fejlesztéséért. Ő vezette az A4 típusú iPhone-processzor fejlesztését, ez volt az Apple első saját dizájnú chipje. Srouji 2008 óta dolgozik a társaságnak, korábban pedig az IBM-nél és az Intelnél felelt a processzorok fejlesztéséért. Az egyelőre kérdéses, hogy Srouji nevezhető-e favoritnak vagy csupán a versenyben lévő jelöltek egyike.

A Bloomberg arról írt, hogy már számos jelöltet kihúztak a listáról. Köztük volt Sanjay Jha, a Motorola egykori vezetője, illetve az Intel két korábbi menedzsere, Anand Chandrasekher és Renee James. Jelenleg átmenetileg Bob Swan pénzügyi vezető felel az Intel üzleti ügyeiért. Bár a menedzser sikeresen látja el a feladatát, például a 10 nanométeres gyártási eljárásra való átállás levezénylését és az irányításával az Intel a tavalyi esztendő harmadik negyedévében rekordbevételt könyvelhetett el, mégsem merült fel, hogy ő legyen a kinevezett vezérigazgató.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2019. 01. 20.. 21:28||#4
Valami genderbender szörnyeteget kellene felvenniük, ha azt akarják mutatni, ők mekkora PC-k.
© VolJin2019. 01. 20.. 19:11||#3
Biztos valami kvótás lesz a befutó...
© ostoros2019. 01. 19.. 18:32||#2
Hát így.
https://www.youtube.com/watch?v=wz-PtEJEaqY
😊
© Tetsuo2019. 01. 19.. 02:39||#1
Vajon mi alapján döntenek? Érdekes lehet a módszer, vagyis a folyamat.