SG.hu·

Microsoft-felhőt fog használni a Pentagon

Microsoft-felhõt fog használni a Pentagon
Meglepő módon nem az Amazon, hanem a redmondi konszern biztosít majd tárhelyet öt éven át az amerikai védelmi minisztériumnak.

A Pentagon bejelentette, hogy a Microsoft nyerte el az egyik pályázatát, amelynek értéke 1,76 milliárd dollár. A tengerentúli társaság az összegért cserébe öt esztendőn keresztül biztosít majd felhőszolgáltatásokat az amerikai védelmi minisztérium, a hírszerző szolgálatok, illetve a parti őrség számára. A döntés azért érdekes, mert korábban számos szakértő mélyen hitte, hogy a Pentagon szerződését nem a Microsoft, hanem az Amazon nyeri majd el, lévén utóbbi cég jelenleg a világ felhőszolgáltatás-piacának a legnagyobb szereplője.

Az amerikai védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a döntést nem csupán költségmegtakarítási okokból hozta meg, sokkal inkább arról volt szó, hogy a szaktárca szeretne profitálni azokból a technológiákból, amelyeken a Microsoft dolgozik. Ezek elsősorban a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás. Az 5 évre szóló szerződés egyben azt is jelenti, hogy a Pentagon lesz a világ legnagyobb felhőszolgáltatásokat alkalmazó ügyfele. Az elnyert pályázat a redmondi vállalatnak is óriási elismerés és egyben hatalmas lehetőség arra, hogy eredményesen vehesse fel a küzdelmet ezen a területen a legnagyobb vetélytársával, az Amazonnal.

Jeff Bezos, az Amazon első embere tavaly októberben megvédte azt a döntést, mely szerint együttműködnek az amerikai védelmi minisztériummal. A vállalat egyúttal jelezte azt is, hogy indulni akar a Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű projektpályázaton. Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója szintén bejelentette, hogy folytatják a négy évtizede visszanyúló együttműködésüket a Pentagonnal és szintén érdekli őket a JEDI program.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Csaba1612019. 01. 15.. 18:57||#3

És milyen programot tudnának használni, mivel a hadsereg legtöbb gépén még mindig Windows XP fut...

https://slate.com/technology/2018/06/why-the-military-cant-quit-windows-xp.html
© Ayma2019. 01. 15.. 11:06||#2
Utolsó mondat eléggé valószínű, ha nem biztos:) (Most tekintsünk el a kenésekről/lobbytól). Pár helyen felmerült, ha nagyobb cégeknél valós alternatívája lenne pl. office-nak (azon belül is talán leginkább excel), vajon mennyire menne a windows szekere.
© kvp2019. 01. 15.. 09:51||#1
Nem sok amerikai ceg maradt a piacon, meg kevesebb olyan ami soha nem szallt szembe az amerikai kulpolitikai vagy katonai tervekkel. (ezert is esik ki a magasabb szinvonalat jelento Google, az Amazon meg leginkabb biztonsagi okokbol, mert nagyon lyukas a felhojuk) Valoszinuleg sokat segitett nekik az is, hogy a legtobb szoftver amit a Pentagon hasznal windows alapu...