Gyurkity Péter

Kínai gyártóval bővít a Xiaomi

Az anyagilag nehéz helyzetben lévő Meitu főbb feladatait látják majd el a jövőben.

A kínai telefongyártók között számos olyan nevet találunk, amelyet itthon (vagy akár egész Európában, illetve a nyugati piacokon) jóval kevésbé ismernek. Ezek egyike a Meitu (nem Meizu), amely most stratégiai megállapodást kötött a Xiaomi vezetésével, ennek értelmében pedig a jövőben ez utóbbira bízzák a fő feladatokat.

A Meitu néhány megoldásáról ugyan korábban mi is beszámoltunk, ezek azonban nem váltottak ki hatalmas üdvrivalgást a felhasználók részéről. Nyilván ennek (és a rendkívül kiélezett versenynek) köszönhető, hogy a tavalyi 5 után idén már csak egyetlen új fejlesztést mutattak be, a 2017-es 28 millió dolláros nettó veszteség után pedig idén már 137 és 173 millió dollár közé vetítik előre a negatív eredményt, ami jól jelzi a nagy zuhanást. Érdemes megjegyezni, hogy saját elsődleges célkitűzésükként azt határozták meg, hogy az embereket „inspirálják saját szépségük jobb kifejezésére”, ennek keretében a szelfik tökéletesítését célzó alkalmazásokat fejlesztettek, a megállapodás értelmében pedig ez marad az egyetlen olyan feladat, amelyért a jövőben is ők lesznek felelősek.

Minden más tevékenységet ugyanis a Xiaomira bíznak, tehát innentől kezdve a sokkal jobban ismert, immár pedig ismét nyereséges gyártó végzi majd a kutatás-fejlesztést, a gyártási folyamatokat, a mindennapos tevékenységeket, valamint az értékesítést is. A cég éppen a napokban tette közzé a friss eredményeket, eszerint a harmadik negyedévben 375 millió dolláros profitra tettek szert, miközben egy évvel korábban még ennél durván négyszer nagyobb veszteségről voltak kénytelenek beszámolni. A területtel foglalkozók jól tudják, hogy a cég Európában terjeszkedik, ezzel egy időben az amerikai piacon is szeretnének végre megjelenni.

A Xiaomi nyilván hasznosnak véli új partnere szoftveres törekvéseit, ezek tehát idővel a cég egyéb telefonjaiban is megjelenhetnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!