Gyurkity Péter

Egyesítené két telefoncsaládját az LG

Nincsenek megelégedve a G-sorozattal, ezért most változtatnának.

A második számú dél-koreai gyártó kapcsán legutóbb a V40 piacra dobásáról írtunk, ezt megelőzően azonban már mindenki számára egyértelmű vált, hogy a sem a középkategóriába szánt Q-sorozat példányai, sem pedig az egyértelműen csúcskategóriás G7 nem hozta meg a várva-várt fordulatot. A cég illetékesei most komoly változtatáson törik a fejüket.

Egy külső forrás számolt be a napokban arról, hogy a kanadai illetékes hivatal adatbázisában további beadványok jelentek meg, amelyek már a V50 és V90 közötti típusok hivatalos neveire vonatkoznak, vagyis számíthatunk arra, hogy ez utóbbi család jó darabig tovább él. Ezzel egy időben azonban komoly lehetőségként merül fel, hogy a G-sorozat tagjait beolvasztják ebbe a családba, tehát az LG egyetlen csúcskategóriás típuscsaládra építene a jövőben, amit leginkább azzal igyekeznek megmagyarázni és indokolni, hogy az eddigi piaci adatok alapján egyáltalán nem lehetnek elégedettek a G-sorozat forgalmával és az általa globális szinten szolgáltatott bevétellel.
* Az önmagában nem túl meglepő, hogy a gyártó egyszerre több eltérő nevet is igyekszik bejegyeztetni, jóval korábban hagyománnyá vált ugyanis, hogy meglehetősen gyakran, sokszor csak kisebb változtatásokkal dobnak piacra újabb és újabb példányokat. Idén például a V30 után a V35, a G7, majd pedig a fent említett V40 is megjelent a piacon, vagyis a 6 hónapos menetrendhez képest is sűrűbben mutattak be újabb és újabb csúcskategóriás fejlesztéseket, az már persze más kérdés, hogy ez önmagában nem hozta meg a fordulatot.

Amennyiben tehát valóra válik a most valószínűsített lépés, az LG a jövőben a V-sorozatra koncentrálna, ennek kapcsán várhatnánk, hogy megpróbálják megújítani a telefonok piacát, annak egy szeletet, vagy legalábbis saját, eddig nem túl rózsás eredményeiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!