Gyurkity Péter

Alakulóban van a Xiaomi Mi 9

Ez pedig vadonatúj chipet és már három hátoldali kamerát kapna.

Október legvégén még a kínai gyártó friss zászlóshajójának módosított, szerényebb kivitelű változatának bemutatkozásáról számolhattunk be, azóta azonban már a soron következő generáció élharcosáról is megjelentek bizonyos értesülések, amelyeken érdemes végigfutni. Eszerint a cég törekszik a frissességre és a kiemelt teljesítményre.

A szintén kínai források állítása szerint a Xiaomi Mi 9 már a Qualcomm vadonatúj csúcskategóriás chipjét kapná meg, amely hivatalosan még be sem mutatkozott a nagyközönség előtt. Ez nem más, mint a Snapdragon 855, amelyet időközben átneveztek Snapdragon 8150-re, tekintettel arra, hogy a 7 nanométeres gyártástechnológia nemcsak az Apple és a Huawei mellé való felzárkózást, de a remények szerint az asztali szegmensben való komolyabb megjelenés esélyét is felveti. Bárhogy is legyen, a cég telefonja ehhez 6 vagy 8 GB memóriát, valamint egy hátoldali tripla-kamerát társítana (a családon belül első alkalommal), ez utóbbi elsődleges szenzora pedig a Sony által leszállított, 48 megapixeles IMX586 lenne.

A mérnökök minden bizonnyal megtartják majd a jelenlegi generáció (egészen pontosan a Xiaomi Mi 8 Pro) által is alkalmazott új ujjlenyomat-olvasót, amely már a kijelzőbe beépítve áll rendelkezésünkre, valamint a vezetéknélküli töltés lehetőségét, amely nyilván a még nagyobb kényelem érdekében jelenik meg ezen készülékeken. Az állítás szerint ráadásul ez lenne az első telefon, amely már a Qualcomm új chipjét kapná meg, mivel azonban a hivatalos megjelenésre (a legvalószínűbb forgatókönyv szerint) valamikor májusban vagy júniusban kerül majd sor, ez kissé kétséges, hiszen hagyományosan a Samsung friss Galaxy S-telefonjának jut ez a szerep, amely minden bizonnyal 2019 első felében is így lesz majd.

Kíváncsian várjuk, milyen egyéb újítással szeretnék megtartani kedvező pozícióikat. Az európai forgalmazás többé-kevésbé megoldott kérdés, ezt most az amerikai terjeszkedés követheti, amelyet a saját New York-i rendezvényük alatt részleteznének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!