Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Xiaomi Redmi Note 6 Pro

A gyártó négy kamerát helyezett el a telefonon, ezzel követik az új divatot.

Az elmúlt hetekben egyre gyakrabban bukkantak fel olyan külsős értesülések és hírek, miszerint a jól ismert telefongyártók az eddiginél jóval több szenzort alkalmaznának saját megoldásaikon. A Samsung esetében már láthattunk ilyen változatot, a Xiaomi pedig most követi őket a sorban.

A kínai gyártó Thaiföldön mutatta be új készülékét, legalábbis saját ottani Facebook-lapján, amelyen több fotó is megjelent a Redmi Note 6 Pro típusról. A mellékelt információ alapján ez a telefon egy meglehetősen nagy, ezúttal pontosan 6,26 hüvelykes érintőképernyővel bukkant fel, amelyhez a 19:9-es képarány, valamint az 1080 x 2280 pixel felbontás csatlakozik. A teljesítményről a Snapdragon 636 chip gondoskodik, amely már a Redmi Note 5 Pro változatban is megtalálható volt, mégpedig 4 GB memóriára és egy alapesetben 64 GB-os belső tárolóra támaszkodva, nagy meglepetés tehát ezen a téren nem ér majd minket.


Ennél jóval érdekesebb, hogy míg a hátoldalon egy 12 és egy 5 megapixeles szenzorból összeálló iker-kamerát helyeztek el, addig az előlapon egy 20 és egy 2 megapixeles példányt vonultat fel az ehhez hasonló modul. Mindez AI-funkciókkal egészül ki, a cég szerint pedig az „AI Dynamic Bokeh" az „AI Portrait 2.0", az „AI Dual Front Camera", valamint az „AI-assisted scene recognition" névre keresztelt funkciók kiemelkedő minőséget nyújtanak majd – ez utóbbi például 27 különböző kategória összesen 206 eltérő helyszíntípusait ismeri fel automatikus módon, ennek megfelelően módosítva a kamera beállításait, a minél jobb végeredmény érdekében. Az akkumulátor egy szintén nagyobb, ezúttal 4000 mAh-s példány, míg a szoftveres oldalon az Android 8.1 Oreo dolgozik.

A telefon fekete, kék, valamint arany színben lesz elérhető, az ár odaát 217 amerikai dollárnak felel meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #2
    Nem nagyon értem miért zavar ez embereket. Van pár plusz pixel fent a széleken.
    Kb az iPhone X volt az egyetlen telefon, ahol ezt olyan bénán oldották meg, hogy bármi fontos is belelógjon oda. Jellemzően csak az éretsítési sáv elemei mennek oda.

    Amúgy ez ugyanaz, mint a Note 5.
    az AI dolgot nem kajálom be :D

    A Note 5 meg jó volt. Szóval szerintem ez is az lesz. Előrelépés nem volt, de nem is indokolt igazából szerinem.
  • quatlander #1
    Nem rossz. Igaz ez a notch még mindig idegen számomra.