Berta Sándor

Húszezer eszközben elérhető az Alexa

Eddig több mint 3500 gyártó épített az Amazon asszisztensére.

Daniel Rausch, a kereskedelmi konszern okosotthonokért felelős alelnöke a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) jelentette be, hogy több mint 3500 cég több mint 20 000 termékébe van integrálva az Alexa. Az év elején ugyanez a szám még csupán 4000 volt. A virtuális asszisztenshez kapcsolódó adat az is, hogy eddig több mint 100 millió viccet mesélt el a felhasználóknak.

Érdekesség, hogy a több mint 20 000 készüléknek csak nagyon alacsony százalékát teszik ki a társaság saját termékei, például az Echo hangszóró, a Fire TV és a Fire táblagép. Az eszközök többsége más gyártóktól és startupoktól származik. Az IFA-n mutatták be a legújabb Alexát támogató modelleket, többek között a Huawei AI Cube okoshangszórót, az Asus ZenBook laptopokat és a Yale Sync otthoni riasztórendszert.

Az Amazon menedzsere emellett jelezte azt is, hogy augusztus közepén együttműködési megállapodást kötöttek a Microsofttal, így a jövőben az emberek választhatnak az Alexa és a Cortana közül, s mindig azt az asszisztens használhatják, amelyik az adott területen több előnyt kínál. Rausch végül leszögezte, hogy az Alexa immár 50 000 funkcióval rendelkezik, ezeket az Amazon hangalkalmazásoknak hívja és több mint 180 országban több százezren dolgoznak az asszisztens fejlesztésén.

A kereskedelmi vállalat egyelőre arra összpontosít, hogy a digitális asszisztense az eddiginél sokkal átfogóbb segítséget nyújtson a felhasználóknak és valós idejű univerzális fordítóvá is váljon. Ezenkívül készül egy különleges szállodai változat is, amelynek első partnere a Marriott hotellánc lehet. Augusztus elején kiderült, hogy alig használja valaki vásárlásra az Alexát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!