Gyurkity Péter

Jön az Android 9 Pie Go Edition

A belépő szintű telefonokra szánt szoftver még kisebb lesz.

A hónap kezdete óta többször is hírt adtunk az Android legújabb verziójával kapcsolatos fejleményekről, itt először a kilencedik generáció megjelenéséről, ezután pedig az egyes gyártók által közölt frissítési menetrendekről olvashattunk. Most az Android 8.1 Oreo Go Edition utódja van érkezőben, ismét kifejezetten a szerényebb okostelefonokat véve célkeresztbe.

A cég hivatalos bejelentése szerint még idén megjelenik az Android 9 Pie Go Edition, amely a jobb teljesítmény mellett ismét a saját fejlesztésű alkalmazások lefaragott, lecsupaszított változatait kínálná a felhasználóknak. Fontos fejlemény, hogy az operációs rendszer puszta mérete 500 MB-tal csökken, vagyis míg a Pie teljes változata alig 2,5 GB szabad helyet hagy egy kisebb, 8 GB-os belső tárolón, addig az Oreo GO esetében ez 5 GB-ra, az új Pie Go révén pedig már 5,5 GB-ra ugrik, tehát a szoftver maga mindössze 2,5 GB-ot foglal majd el az olcsóbb okostelefonokon. Ezzel egy időben javul az elindulási (boot-) idő, fokozódik a biztonság (hiszen a speciális változat tartalmazza az Android 9 főbb újításait), miközben az adatfogyasztásról is részletes információkat szolgáltatnak, az erre kijelölt felületen keresztül.


A Google által biztosított Go-alkalmazások esetében is komoly előrelépést értek el. Példaként említik, hogy a Google Assistant Go immár még több nyelvet (Portugál, Spanyol, stb.) támogat, a Maps Go már a navigációt is megfelelő módon integrálja, míg az Android Messages mérete az eredeti felére csökkent. A Files Go p2p-alapokon is továbbíthat állományokat, a YouTube Go pedig igyekszik még jobban visszavágni az adatforgalmat, hogy ezzel is növelje a sebességet és javítsa a felhasználói élményt. A Google Go a weboldalak tartalmának felolvasásával és az aktuális szó kiemelésével segít azoknak, akik erre igényt tartanak.

Azt még nem árulták el, hogy az új verzió pontosan mikor jelenik meg a piacon, ez azonban ősszel esedékes. Immár több mint 200 készüléken futtatható a szoftver, a Google állítása szerint azonban 100 gyártó tervezi hasonló megoldások piacra dobását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!