Mortimer

Tanuljunk a szexkikötőktől!

A tapasztalat szerint a legtöbb, nem erotikus témájú kikötő igyekszik elkerülni a felnőtteknek szóló szórakoztatóhelyek fenntartóit, de egyre több a bizonyíték arra nézve, hogy figyelmet kellene fordítani ezeknek a kikötőknek az intő szavára.

Nem csak azért, mert az erotikus tartalmakat terjesztő kikötők ismerték fel a leghamarabb az Internetben rejlő lehetőségeket, hanem azért is, mert sokkal gyorsabban jöttek rá arra, hogy hol vannak a hálózat buktatói, mire kell odafigyelni. Ezek a kikötők egyszerűen jobban ismerik a dörgést, mint a nagy Internetes vállalkozás legtöbbje - mondták egy konferencián a Reuters hírügynökségnek az iparág képviselői.

Vegyük például az egyik legismertebb és legnagyobb Internetes áruházat, az Amazon.com-ot. Az Amazon már négyéves fennállását ünnepli, de még meg sem közelítette a nyereségességet, sőt, több üzleti megrázkódtatáson is túlesett már. A legtöbb erotikus tartalmú kikötő hat hónappal a megnyitás után profitot termel, s sok olyan van, ami már több mint 5 éve, hogy működik.

Az erotikus kikötőket több dolog teszi sikeressé. Üzleti szempontból az egyik legfontosabb, hogy ezek a site-ok, már akkor a nyereségre gondolnak, amikor a nagy .com kikötők csak alszanak. Ez pedig azért van, mert a speciális iparág miatt mindent saját pénzből kell finanszírozniuk. Nincs kölcsön, nincs hitel. Érdekes, hogy az erotikus tartalmakat továbbító kikötők a leghamarabb jöttek rá arra, hogy az oldalaikat egy könnyen kezelhető navigációs rendszerrel kell ellátni, és ők alkalmazták először a Java technológiát is, hogy a filmeket külön plug-in nélkül is meg lehessen tekinteni.

A Boo.com divatáruház azért ment csődbe, mert csak azok tudtak bejutni a boltba, akik a legújabb programokat használták… Nincs kétség tehát afelől, hogy a magukat nagy cégeknek gondoló Internetes vállalkozások tanulhatnak a szexipartól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!