Gyurkity Péter

Már nem az Intel a legnagyobb félvezetőgyártó

Negyedszázadnyi uralom után veszett el az első hely, immár a Samsung vezet.

A hordozható eszközök előretörésével várható volt, hogy előbb-utóbb az abszolút első pozíciója is veszélybe kerül, már ami a félvezetőgyártók versenyét illeti. Az Intel – némileg meglepően – nagyon sokáig tartotta magát, idén azonban már a Samsung az első, bár a dél-koreai cég helyzete némileg instabil.

Jól jelzi az idők változását, hogy amíg az Intel bevételeinek nagy része a chipekből ered (hűen a hagyományokhoz, amelyek a hetvenes évek óta tartják magukat), addig a Samsung már nagyrészt a memóriachipek forgalmára épít. Az IHS Markit most közzétett felmérése szerint ennek volt köszönhető, hogy a Samsung átvette az uralmat a félvezetőgyártók versenyében, legalábbis a bevételek tekintetében, ez azonban egyben azt is jelenti, hogy a memóriapiac aktuális alakulásától függ, hogy a dél-koreai rivális mennyiben tudja majd tartani ezt az eredményt.

Az eddigi teljesítményre és fejleményekre nem lehet panaszuk, a legutóbbi évben több, mint 50 százalékot sikerült javítaniuk, köszönhetően a piac erősödésének. Amennyiben azonban gyengülés következik be (ez a terület pedig hagyományosan nagyon volatilis), ez a most megszerzett első hely könnyen elveszhet, az Intel pedig visszaszerezheti korábbi helyét. Egyes elemzők már az idei évre nézve is gyengülést várnak, ez most a NAND flashmemóriákat érintheti elsősorban, jövőre pedig a DRAM helyzete is megrendülhet, a gyártók azonban kitartanak azon nézetük mellett, hogy az árnövekedés tartós lesz, így saját helyzetük is tovább erősödik majd – mi mást is mondhatnának?

Az Intel a maga részéről mostanában a grafikus vezérlők piaca felé kacsingat, itt azonban hosszú évekre lesz szükség ahhoz, hogy kikezdjék az AMD előnyét. Meglátjuk, hogy az elkövetkező években hogyan alakul majd a globális piac és azon belül a jól ismert nevek sorsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!