Berta Sándor

A Google-t és az Apple-t bírálták Francia­országban

A helyi pénzügyminiszter nem tett le arról, hogy bíróság elé citálja a két vállalatot.

A francia kormány "visszaélésszerű kereskedelmi gyakorlattal" vádolta meg az Apple-t, s azt vetette a kaliforniai óriáscég és a Google szemére, hogy tisztességtelen módon járt el a francia szoftverfejlesztőkkel kapcsolatban. A kabinet be akarja perelni a két amerikai társaságot - minderről Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter beszélt az RTL rádióadónak. A politikus szerint a tengerentúli vállalatok a jóval kisebb szerződéses partnereik esetében egyoldalúan határoztak meg árakat és egyéb feltételeket, aimért a Párizsi Kereskedelmi Bíróság elé fogják őket citálni.

Bruno Le Maire kiemelte, hogy bármennyire is nagy hatalmuk van az érintett amerikai társaságoknak, akkor sem kezelhetik úgy a francia startupokat és fejlesztőket, mint ahogy azt jelenleg teszik. A két óriáscég eddig nem kommentálta a bejelentést. A francia pénzügyminiszter kitért az Amazon, az Apple, a Facebook, a Google által kihasznált adózási kiskapukra is, amelyekből ezek Európában profitálnak. Közölte: elvárja, hogy az Európai Unió a jövő év elejéig megoldja ezt a problémát.

Le Maire nemrég Pier Carlo Padoan olasz, Luis de Guindos spanyol és Philipp Hammond brit pénzügyminiszterrel, Peter Altmaier német pénzügyminiszterrel, valamint Valdis Dombrovskis és Pierre Moscovici európai uniós biztosokkal együtt azért lobbizott, hogy az internetes óriásvállalatok az eddigiektől eltérő módon adózzanak. Sürgették az adóelkerülés elleni harc fokozását, és hogy nyomást kell gyakorolni az együttműködésre nem hajlandó kormányokra, s a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) át kellene dolgoznia a szabályait, különösen tekintettel azokra az adóparadicsomokra, amelyek semmilyen társasági adót sem szednek be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!