MTI

Giga-akkumulátorgyár épül Komáromban

A dél-koreai SK Innovation a komáromi ipari parkban 97,5 milliárd forintos beruházással hozza létre az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó üzemét.

Az SK Innovation Dél-Korea harmadik legnagyobb vállalata, Komáromba településével már három jelentős akkumulátorgyártó működik hazánkban, de a város ipari parkjában gyártja elektromos buszait a kínai BYD, és a közelben lévő Audi is megkezdte az autókat meghajtó elektromotorok gyártását. Yoon Yea Sunnak, az akkumulátor-üzletág elnökének tájékoztatása szerint az üzemcsarnok 430 ezer négyzetméteres lesz. A tömeggyártást 2020-ban kezdik meg, ekkor a gyártott lítium akkumulátorok kapacitása 7,5 GWh lesz, ami 250 ezer autót szolgál ki. A második ütem építését a megrendelések függvényében indítják el, kapacitása megfelel az első ütemének.

A gyár kapacitásának első ütemében 410 új munkahelyet teremt, a kormány a beruházást 8,17 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A társaság a dél-koreai Szoszan városában már rendelkezik egy gyakorlatilag azonos technológiájú akkumulátorgyárral. A vállalat komáromi beruházásával kíván betörni az európai piacra. A gyár építésének ünnepélyes indításán név szerint köszöntötték a BMW, a Daimler-Benz, a Ferrari, a Hyundai és a Renault képviselőit.

Az SK Innovation megjelenésével Közép- és Kelet-Európában három dél-koreai cég készíthet majd akkumulátorokat elektromos autókba. Az LG Chem 2018-ban Lengyelországban nyit üzemet, amelybe több mint 400 millió forint értékben fektetett be, a Samsung SDI pedig nemrég Gödön nyitotta meg 100 milliárd forintból épült, 600 embert foglalkoztató gyárát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #5
    "Vagyis a KKV-knál kellene kezdeni, hogy a valóban innovatív és exportképes dolgok fejlesztésében segítsenek."

    A gond hogy nem őrizget senki a tarsolyában innovatív exportképes ötleteket. A gazdaság nagyrészt a meglévő technológiák tovább fejlesztéséről, a gyártási hatékonyság fejlesztéséről szól. A fennmaradó részben valóban ott van az 'iphone' feltalálása, de ez ritka. Legtöbb ötletnek csak nagyüzemben van hozadéka, manufakturában nem, akkor egy kevésbé 'ötletes' megoldás is legyőzi.

    "Jó példa erre a közlekedési lámpák"
    Sok mindent le tudunk gyártani ami az ebay-en kapható, csak nem akkora volumenben hogy versenyképes legyen. A telepítés az már leginkább a szolgáltató szektor, itt a helyben lét ad monopóliumot, de ez az akkumulátorral ellentéteben nem exporttermék, nem kell megküzdeni a pakisztáni lápa telepítők órabérével.
    A szoftver is egyre inkább globalizálódik, ugyanazt a szoftvert megírhatod egymilliárdos piacra, de 1 milliósra is. Az 1 milliárdos esetén sokkal több erőforrásod lesz a fejlesztésre és a végén jobb terméket kapsz.

    "van olyan innovatív csapata, ahol elszabadulhat a fantázia és csodákat lennének képesek alkotni."
    Nem gondolom hogy ez annyira számtalan lenne, legalábbis a startup indítási számok alapján a világ sokkal innovatívabb mint Mo. A startup-ok vége egyébként soxor az hogy a nagyhal bekapja őket, ha nem adják be a derekukat akkor azt kockáztatják hogy az ötletüket nagyban megcsinálva elértéktelenedik a cégük.

    A pályázati pénzek esetén korrupció/állami lenyúlás nyilvánvaló gond, csökkenti a profitábilitást/visszaforgatható keretet. Az ingyenélő Fidesz slepp a teljes ország versenyképességét rombolja.
  • felemelő #4
    De akarat esetén sok lehetőség lenne, csak nem a nagy magyar multi megteremtésével kellene kezdeni.
    Az angoloknak van egy jó mondása: kezd kicsiben, gondolj nagyra.
    Vagyis a KKV-knál kellene kezdeni, hogy a valóban innovatív és exportképes dolgok fejlesztésében segítsenek.
    Természetesen nem szabad vissza nem térítendő támogatásokat adni... az minden fejődés halála, több problémát teremt, mint ami haszon keletkezik általa.
    Az állam kezdhetné a jó üzletekbe a KKV-k bevonását.
    Jó példa erre a közlekedési lámpák telepítése és vezérlése.
    A gyártás nem bonyolult, magyar cég is meg tudja csinálni, vagy megtervezni és kínából megrendelni (ha nem éri meg gyártani).
    De kell a vezérlő szoftver. Itt rengeteg innonatív lehetőség van, egészen a városüzemeltetéssel összekötésig, az intelligens lámpa rendszerekig, ahol kamerák és érzékelők is beleszólnak a forgalom elosztásába, nem egyszerűen egy óra alapján kapcsolgat a lámpa... az 50 éves technológia! és számtalan magyar kis cégnek van olyan innovatív csapata, ahol elszabadulhat a fantázia és csodákat lennének képesek alkotni.
    Ez a terület horribilis árrést tartalmaz. Persze értem én, kell ez a nagy árrés, hogy lehessen visszaosztani a megbízóknak :(
    De ha ez az árrés magyar cégeknél marad, akiket valódi technologiai versenyben tartanak, akkor ezek a cégek képesek kinőni nemzetközileg sikeres exportőrökké.
  • defiant9 #3
    "Ember az lenne bőven, aki szeretne dolgozni csak nem kap munkát"
    A gyártósorra droidmunkára valóban találsz munkást, de olyat aki képes lenne egy ilyen gyártástechnológiát 0-ról lerajzolni majd üzemeltetni/fejleszteni világszínvonalú termelékenységgel olyat nem. Ez a tudás a multiknál van. Aki pedig képzett munkaerő az hidd el talál munkát, egy ilyen gyár is alkalmazhat magyar mérnököket akár R&D terülten is, akár még tudományos kutatási területen is. Ez nem csak pénzkérdés ehhez már tudás is kell, ha stadionra való közpénzt átjátszol Mészároséknak akkor nem ilyet fognak építeni hanem keresnek egy már működő céget és felvásárolják belőle. Ennyi a nemzeti (szak)tudás...
  • esztyopa #2
    Te nem is tudod,hogy a stadionépítés mekkora hasznot hoz az országnak !
    /Pontosabban az országHÁZNAK/
  • morguldae #1
    Lókakit nem ér az ilyesmi! Magyar ember magyar gyárakban termeljen, hogy az országnak hasznot hozzon! Most majd kicsi rabszolga magyar gyártja a kóreaiaknak olcsó pénzért a hasznot. Mi a fenéért nem lehet magyar gyárakat, üzemeket létrehozni????? Nem kell ide a külföldi cég! Mi is meg tudjuk csinálni saját haszonnal! Ember az lenne bőven, aki szeretne dolgozni csak nem kap munkát. Szánalmas, amit a magyar kormány művel az országgal és az emberekkel! Egy stadiont nem építenénk fel és máris lenne egy magyar gyár helyette, ami termelné a hasznot az országnak, nem a külföldieknek! Szégyen!