SG.hu·

Állami üzenetküldőt fejlesztett ki Törökország

Állami üzenetküldõt fejlesztett ki Törökország
A szolgáltatás miatt az adatvédelmi szakemberek máris kifejezték az aggodalmaikat.

Törökországban hivatalosan is elindították a PttMessenger nevű azonnali üzenetküldő platformot, amelyet egyértelműen a WhatsApp konkurensének szántak és amely minden eddiginél könnyebbé teszi a török kormány számára a kommunikáció ellenőrzését. A török kabinet döntése mögött az áll, hogy nem akarja tovább a külföldi cégeknek átengedni az azonnali üzenetküldők piacát. 2016 decemberében a törökök kereken 40 százaléka használta a WhatsAppot. Ez több mint kétszerese volt az USA-ban mért 18 százaléknak, de elmaradt az olyan feltörekvő piacokon lévő részaránytól, mint Szaúd-Arábia vagy Malajzia.

Bekir Bozdag kormányszóvivő kijelentette, hogy most kezdik felépíteni azt a belföldi szolgáltatást, amelyet első lépésként a kormányhivatalokban és néhány kiválasztott magáncégnél fognak alkalmazni. A PttMessengert a helyi postai és távközlési főigazgatóság (PTT) után nevezték el és hat hónap múlva mutathatják be a közvéleménynek. A kormányszóvivő szavai szerint az alkalmazás biztonságosabb, mint a WhatsApp, mert az adatokat nem egyetlen központi számítógépen tárolják, így azokhoz lehetetlen hozzáférni.

Az ellenzékiek és az adatvédelmi szakértők ugyanakkor azt az álláspontot képviselték, hogy a hatóságok arra alkalmazhatják a szoftvert, hogy az eddiginél jobban ellenőrizzék a kabinetet bírálókat. Elképzelhető például, hogy a kormány a jövőben előírja majd a program feltelepítését és használatát minden hivatali számítógépen és más eszközön. Az alkalmazottakat kötelezhetik arra, hogy a személyes készülékeikre is feltelepítsék a megoldást.

Yaman Akdeniz, az isztambuli Bilgi Egyetem jogi professzora kiemelte, hogy ha egy alkalmazást a kormány segítségével fejlesztettek ki és ha ez a kabinet Törökországban van, ahol komoly jogsértések vannak az alapvető és a szabadságjogokkal kapcsolatban, akkor a felhasználóknak nem háromszor, hanem ötször is jól meg kellene gondolniuk, hogy használják-e a szoftvert. Törökországban egyébként a múlt héten törvénytervezetet nyújtottak be a parlamentnek azért, hogy bővítsék a rádió- és a televízióadók ellenőrzési lehetőségeit. Az intézkedés magában foglalná az online tartalomszolgáltatók felügyeletét is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Agyturbinikusz2018. 02. 14.. 08:46||#5
Aki hülye lakjon Törökországban, így vagy úgy de megtalálja a számítását nemde?
Ha meg nincs más választása azt sajnálom, mert mindig van opció....csak ugye akkor nem lehet a nemet hulladék importtal fittizni, meg kiskirályként élni a külföldi fizetésből...hanem igen csak keményen kell sokáig dolgozni....
© Tetsuo2018. 02. 14.. 03:53||#4
Törökországban az is elég, ha titkosított üzenetet küldesz: már mész is a dutyiba, mint Gülenista. Teljesen mindegy mi volt a megfejtés.
© ostoros2018. 02. 13.. 21:30||#3
Ócska duma. Csak a saját gazdasági érdekeiket védik a Nyugati üzenet küldők.
© t_robert2018. 02. 13.. 14:23||#2
miért nem "Ördög kémje" nevet kapta? sokkal egyszerűbb lenne. 😊
© Skylake2018. 02. 13.. 08:59||#1
Okés, elmondom hogyan mozogható ki a cucc, hogy Erdogán, és a többi a hajára kenje a nemzeti chatprogramot.

Akik mondjuk Erdogan ellen tevékenykednek, készítenek egy olyan applikációt, amely a beírt nyíltszöveget titkosítja AES256-al. Először tehát a messzidzst ebben írja meg rendszer ellen lázadó emberünk. Majd ennek kimenetét, a krikszkrakszot, bemásolja a Nemzeti Messenger-be, azt csókolom, küldheti rajta keresztül. Persze a kódot el kell juttatni a havernak, ez elég fapados, de ha az igény nagy a kommunikációra, ez is megoldható.

De erre a primkó módszerre nem lesz szükség, mivel az ottani ellenzék le fog programozni olyan chat appot, ami majd szépen maszkolja a kommunikációt torrentnek. Sőt, itt van ez: https://torrentfreak.com/bittorrent-launches-nsa-proof-messenger-app-130930/