Berta Sándor

Kiber­biztonsági céget alapított az Alphabet

A Google anyavállalatának új cége a védekezésre koncentrál, felhasználva a meglévő hatalmas számítógépközpontok kapacitásait.

Az Alphabet által létrehozott társaság a bevételeit a kiberbűnözés elleni harcból akarja megszerezni. A Chronicle független vállalkozás, saját szerződéseket köt és segít a piac szereplőinek a kibertámadások felfedezésében és megállításában, mielőtt azok károkat okozhatnának. Ráadásul mindezt megfizethető áron akarja nyújtani - minderről Stephen Gillet, a Chronicle vezetője számolt be. A menedzser hozzátette, hogy a Chronicle fejlesztése két évvel ezelőtt kezdődött. A projekt része lett a 2012-ben a Google által felvásárolt VirusTotal nevű platform és az azt üzemeltető cég is.

Az X laboratórium már számos nagyvállalattal együtt dolgozott és Gillet tájékoztatása alapján közülük néhány már tesztelte is az adatbiztonsági platform egyik korai verzióját. Az új társaság arra alapoz, hogy a Google és annak leányvállalatai jelentős számítógép-központokkal rendelkeznek, amelyeknek köszönhetően a gépek automatikusan és az eddiginél sokkal jobban megtanulhatják, hogy mi fontos az IT-biztonság számára.

A Chronicle két részből épül fel. Az egyik a kiberbiztonsági hírszerző és elemzőplatform, amely Gillet szerint órák és napok helyett másodpercek és percek alatt végzi majd el a biztonsági kiértékeléseket, míg a másik a VirusTotal. Amennyiben a projekt sikeres lesz, úgy az Alphabet függetlenítheti magát a hirdetési bevételektől.

Astro Teller, az X laboratórium vezetője elmondta, hogy a Chronicle gyakorlatilag egy digitális immunrendszert fog kifejleszteni. A legtöbb cég eddig úgy dolgozott, mint a betegséget kezelő orvosok a tünetek megjelenése után. Az emberi szervezet viszont úgy oldja meg a problémát, hogy antitesteket képez. A Chronicle ugyanezt teszi majd a számítógépes rendszerek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!