Gyurkity Péter

Jön a Nokia 1, 7 és 9

Az Android Go programban is megjelenne a cég, de a csúcskategóriában is újítanának.

Az elmúlt hetekben több eltérő értesülés is napvilágot látott a HMD Global terveivel kapcsolatban, itt többek között arról is olvashattunk, hogy az elkövetkező időszakban 3 különböző készüléket dobnának piacra. A jelek szerint kialakult ez a hármas, a címben szereplő példányok jelennek majd meg ugyanis a közeljövőben.

Az Android Go a kifejezetten szerény hardverrel ellátott, a belépő szinten elvárt piaci áron megjelenő okostelefonokkal hódítaná meg a fejlődő régiók óriási piacait. Ezt a lehetőséget a jelek szerint a finn gyártó sem kívánja kihagyni, ezért hamarosan bemutatják a Nokia 1 típust, amely mindössze 1 GB memóriával, 8 GB-os tárolóval, nem túl nagy méretű érintőképernyővel, valamint a 720p felbontással bukkanna fel. A szoftveres oldalon az Android 8 Oreo lecsupaszított változata futna, a Google által korábban bejelentett „Go” alkalmazásokkal, a hivatalos megjelenésre pedig márciusban kerítenének sort, mégpedig (többek között) Oroszországban. Az ár 80 euró körül lenne, ami mindenképpen kedvező, kérdés viszont, hogy a fenti hardver mire lesz elég a hétköznapokban.

A cég emellett erősebb példányokon is dolgozik, ezekről szintén megjelent már korábban néhány pletyka, most azonban további részleteket ismerhetünk meg. A Nokia 7, amely Kínában már októberben bemutatkozott, hamarosan a globális színtéren is megjelenik, változatlan hardverrel (5,2 hüvelykes kijelző, 1080p felbontás, 4 vagy 6 GB RAM, 64 vagy 128 GB-os tároló, a Snapdragon 630 chip, 3000 mAh-s akkumulátor, 16 és 5 megapixeles kamera, IP54-minősítés, NFC és LTE Cat 6), az ár pedig remélhetőleg szintén nem tér el majd jelentősen az ottani, 380 dollár közeli szinttől.

Ezt követné a Nokia 8 2018-as változata, valamint a zászlóshajóként érkező Nokia 9, amelynek pontos megjelenési időpontja azonban még nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!