Gyurkity Péter

Nagyon lassan terjed az Android Oreo

Az új verzió részesedése nagyon alacsony szinten van, rohamnak jele sincs.

Az Android 8.0 már jó ideje megtalálható a piacon, bár ezt többnyire csak a Google saját telefonjai mellett döntők használhatják a mindennapokban, hiszen a többi gyártó csak a Pixel-bemutatót követően tudta elkészíteni saját változatát, majd pedig azt telepíteni az erre kijelölt telefonokra. A terjeszkedés ennek megfelelően nagyon lassan halad.

Miközben a hírekben már az Android 8.1 elkészülte szerepel, a Google a maga részéről a piacon lévő, végleges verziók megoszlását közölte a napokban, ahogy azt minden hónapban megteszik. A részletes listából kiderül, hogy a 8.0 Oreo mindössze 0,5 százalékon áll, ami nem meglepő, hiszen egyrészt ez csak nagyon kevés készüléken érhető el, másrészt pedig (az Apple-lel ellentétben) az új verziók térhódítása itt hagyományosan lassú, fokozatos. A prímet még mindig a 6.0 Marshmallow verzió viszi, ez csaknem 30 százalékot mondhat magáénak, míg a 7.0 és 7.1 Nougat összesen 23 százalékon állnak.


A Play Store látogatóinak negyede még mindig az 5.0 és 5.1 Lollipop verziót használja, de a 4.4 KitKat is gyakran megtalálható itt, hiszen ennek aránya 13 százalék felett van. Ezzel nagyjából ki is merül a többnyire elfogadott és elterjedt verziók listája (ami többek között annak is köszönhető, hogy sok játék a 4.4-es verziót sorolja fel abszolút minimumként), míg az ennél korábbi változatok már a „futottak még” kategóriába tartoznak. A felhasználók biztonságának növelése érdekében persze nem mindegy, hogy az újabb verziók milyen gyorsan terjednek el (és a piac mekkora hányadát teszik ki), de a jelek szerint a generációváltás nem akar felgyorsulni, az Oreo tehát másfél-két éven belül szerzi majd meg a vezető szerepet.

A most közölt adatokat a december 4. és 11. között a Play Store oldalán megnyitó felhasználók készülékeinek összesítésével kapták meg, a Google ennek alapján alakította ki a pontos sorrendet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #2
    Hát ja, ha nem kellene az új oprendszerért új telefont venni (márpedig, akinek a mindenkori telefonja nem 2 éves vagy annál fiatalabb high-end telefon, annak biztos kell), akkor talán gyorsabban terjedne. Így a terjedés csak azt tükrözi, hogy hogy megy a mobiltelefonpiac, gyakorlatilag nincs szó "operációs rendszer terjedés"-ről. Hacsak nem feltételezzük azt minden egyes felmérésnél, hogy a gyártók kiadják minden jelenleg használatban lévő készüléktípusukra az új operációs rendszert. Mondjuk akkor meg azért nem lenne értelme, mert az Android frissítést nem lehet lelőni (olyan egyszerűen)...
  • eto demerzel #1
    ez nem a felhasznalotol fugg sok esetben, hanem a gyarto nem add ki frissitest. az igazi az lett volna ha markara osszak le.