SG.hu

Öt év múlva több ételt veszünk a neten, mint a boltokban

A napi fogyasztási cikkek (FMCG) forgalmának növekedési üteme globálisan már most meghaladja a hagyományos bolti eladásokét, derül ki a Nielsen piackutató legújabb riportjából.

A Nielsen riportja szerint az internetes költések mértékét tekintve az FMCG termékek online forgalma eddig hagyományosan elmaradt az olyan kategóriák mögött, mint az elektronikai eszközök vagy az utazás, ám ez az elkövetkező néhány évben változni fog. A kereskedők és gyártók sorra hárítják el az e-kereskedelem előtti akadályokat, úgymint a kiskereskedelmi infrastruktúra és a szállítás, a környezeti és a kulturális tényezők (pl. hitelkártyacsalás) és logisztika. Mindezen lépések kövezik ki az utat az FMCG e-kereskedelem exponenciális növekedése előtt. A fentiek kiegészülnek a fogyasztók „bárhol és bármit”-vásárlást illető kényelmi igényével.

Míg a teljes FMCG szektor kiskereskedelmi eladásának növekedése jelenleg 4 évi százalék körül mozog, addig az e-kereskedelem éves növekedését 20 százalékra becsülik – más szóval 2020-ig 2,1 billió dolláros többletbevételt várnak tőle. "Globálisan az FMCG szektor az utóbbi időben lassú növekedést produkált vagy éppen stagnált. Ugyanakkor most egy erősödő tendenciát és prémiumizációs folyamatot látunk az eladásokban, amely mögött sok esetben az e-kereskedelem áll” – mondta Prashant Singh, a Nielsen növekvő piacok e-kereskedelemért felelős igazgatója. „Ahogy az FMCG szektor forgalomnövekedése mindinkább az online csatornák felé tolódik, úgy lesz egyre elengedhetetlenebb a kereskedők és gyártók számára az alapvető mozgatórugók és befolyásoló tényezők megértése. Csak ezáltal lesznek képesek egy átfogó és sikeres digitális stratégia kialakítására.”

Az e-kereskedelem gyors ütemben növekszik, ám emögött különböző tényezők húzódnak: A kedvező áron elérhető adatok, az internetre kapcsolódás, valamint az okostelefonok egyre szélesebb körben való elterjedése kulcsfontosságú a fogyasztói magatartás alakulásában, egyben az e-kereskedelem növekedési indikátoraként szolgál. Ugyanakkor a netkapcsolat terjedése önmagában nem elég az online kereskedelem penetrációjának növeléséhez. Különféle kulturális tényezők és a piacok árnyalatnyi különbségei is befolyásolhatják a fogyasztók hozzáállását az online vásárláshoz.

A mozgatórúgók és a gátló tényezők hasonlóak, egy kivétellel: Szinte minden országban a kényelem az első számú motivációs tényező az online vásárlást tekintve: Ez alól az Egyesült Államok a kivétel, ahol az embereket a jó ajánlatok, akciók ösztönözik leginkább. Ezzel szemben az online vásárlást három fő akadály hátráltatja. Először is a fogyasztói igény, hogy a vásárlás előtt saját kézbe vehessük a a terméket, legyen ez akár élelmiszer, akár ruhanemű. Másodszor sokan kételkednek az árucikk frissességben. Harmadszor pedig erős az aggály, hogy az online vásárolt termék minősége nem olyan, mint a boltban kaphatóaké. A kereskedőknek meg kell cáfolniuk és tompítaniuk kell mindezeket a percepciókat, amennyiben e-kereskedelmi részesedésüket növelni kívánják.

Az online kiskereskedők számára a siker kulcsa a fogyasztói kosár megnyerése: Az élelmiszerkosár, annak ismétlődő vásárlói mintája miatt, a kereskedők “Szent Grálja”, azonban az élelmiszerek egyelőre kis szeletet hasítanak ki az online eladásokból. Az online FMCG szektor számára tehát az egyik legkritikusabb pont az élelmiszerkosarak meghódítása. Amikor az online kiskereskedelemről beszélünk, a kényelem, az ár-érték arány, a választék és a vásárlói élmény a legfontosabbnak értékelt tényezők, amelyek befolyásolják a fogyasztók online vásárlási döntéseit. Annak érdekében, hogy egy igazán sikeres e-kereskedelmi stratégiát tudjanak kialakítani a kereskedők, gondoskodniuk kell arról, hogy ennek a négy tényezőnek mindegyikében kiemelkedően teljesítsenek az online piactéren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #3
    Hát meglehetősen bizzarnak tűnik a jövőkép,amiben fánkkal tömött autók száguldoznak az ország útjain./De legalább a dúgókban elakadva felfalhatják az árút - mielőtt...megromlik.A megrendelő meg várhat a feltámadásig/
    De nem csak a logisztika tűnik számomra túl nagy feladatnak /*kifliflottával* talán megoldható/
    Az élelmiszerek tartósítására való törekvése elterjed,ami nem túl biztató a jelenlegi problémák ismeretében.
    Megér a kényelem ennyi vesződést?
    Persze a kereskedők álma,hogy csak dönteni kell az árút,és dől a pénz !
    Ki lehet iktatni a bénázó,határozatlan,nézelődő,sétálgató vásárlót.
    Egy dologban azonban biztos vagyok.Olcsóbb nem lesz !
    Sőt ! A logisztikai,csomagolási,raktározási és adminisztratív költségeket is Rajtunk fogják bevasalni.A megmaradó áruk sorsa sem kétséges.Kidobják,és *beépítik* az eladottak árába
  • kvp #2
    Az a vicces, hogy mar ma sem dragabb. Pesten jelenleg pl. a tesco es a groby is szallit ki elelmiszert netes rendeles alapjan. Olyan dolgokhoz, amik dobozolva jonnek, tehat nem lehet vagy nem erdemes megnezni oket a vasarlas elott boven jo a netes rendeles is. Amit az ember sajat kezuleg valogatna (pl. zoldsegek), arra kevesbe jo, de minel tobb zsacskozott/dobozolt keszetelt eszik valaki, annal eletkepesebb a dolog.

    Egyebkent foleg azoknak eri meg, akik nem ernek ra vagy nem szeretnek vasarolni, esetleg van jobb dolguk is mint hetvegente elmenni a bevasarlokozpontba megrakodni az autot a kovetkezo hetre. Persze ha mindenki ezt hasznalna, akkor lehet hogy kapacitasgondok lennenek a kiszallitasnal, de az online pizzarendeleseket is sikerult megoldani futarhiany nelkul.

    ps: Szemely szerint en a Groby-nal mar vasaroltam, de vicces modon az egyik offline boltjukban, mert pont utba esik... :-)
  • AgentKis #1
    Csak akkor, ha olcsóbb lesz úgy. Ami messze nem lehetetlen, csak kicsit hihetetlen(nek tűnik ma még).