Berta Sándor

Szebb fogak a kiterjesztett valóságnak köszönhetően

A jövőben a betegek előre láthatják majd, hogy milyen eredménnyel jár egy fogászati kezelés.

A Kapanu nevű vállalkozás megalkotott egy "virtuális tükröt", amelyhez egy különleges szoftver is társul. Eddig a páciensek nehezen képzelhették el, hogyan néznek majd ki egy beavatkozás után a fogaik. Ezen segíthet a jövőben a Kapanu Augmented Reality Engine, aminek köszönhetően nem lesz szükség például az állkapocs kapcsán gipszlenyomatok és műanyag modellek készítésére. A Kapanut négy fiatal szakember hozta létre, Marcel Lancelle, Nicolas Degen, Sörös Gábor és a vezérigazgatói pozíciót betöltő Roland Mörzinger.

Roland Mörzinger elmondta, hogy a betegek a programmal másodperceken belül szembesülhetnek a kezelés várható eredményeivel - mindez a kiterjesztett valóságnak köszönhető. A megoldás lényege, hogy a fogakra egy élő videóban ráhelyezik az új fogsor virtuális modelljét. A virtuális fogakat a valódiaktól gyakorlatilag alig lehet megkülönböztetni. Számos lehetőséget ki lehet próbálni: néhány kattintással megváltoztatható a fogak hossza, szélessége, színe és formája. A páciensek valós időben láthatják, hogyan változik meg a fogsoruk és végül mindenki a neki leginkább tetsző változatot választhatja ki. A virtuális próba javulhat a fogorvos és a betege közötti kommunikáció, mivel a kezdetektől világossá tehető, hogy kinek mik az elképzelései, ezáltal elkerülhetők a csalódások és a félreértések. ****
** Ahhoz, hogy a szoftver megfelelő modelleket dolgozhasson ki, egy a természetesen szép fogsorokról készült 3D-felvételeket tartalmazó adatbázist használnak, melyet a fogászati ágazatban már jóideje alkalmaznak. A program kiszámítja az adatokat és megmutatja a különböző lehetőségeket, ugyanakkor a páciensek fogsoráról is kell készíteni 3D-lenyomatokat vagy egy különleges eszközzel vagy egy gipszlenyomat beszkennelésével.

Mörzinger és kollégái eredetileg egy 3D-szkennelési technológiát akartak továbbfejleszteni egészségügyi felhasználásra. Az eredeti technológia a Disney Research laboratóriumaival való együttműködésből származott. Azonban egy piaci elemzést követően úgy döntöttek, hogy a virtuális tükör ötletét inkább a fogászatban valósítják meg és egy teljesen új szoftvert fejlesztenek ki. Ezután megalapították a Kapanut, amely hamarosan pénzügyi támogatást kapott az Ivoclar Vivadent nevű cégtől, amely globális viszonylatban meghatározó a fogászati termékek és rendszerek területén.

A technológiában rejlő lehetőségek hatalmasak. A világ legnagyobb fogászati rendezvényének számító kölni International Dental-Schau (IDS) kiállításon a látogatók - akik elsősorban fogorvosok és fogtechnikusok voltak - nagyon kedvezően fogadták a rendszert. Számos vállalat kereste meg a startupot együttműködési ajánlattal és több száz fogorvos akarta azonnal megvásárolni a szoftvert, amely azonban jelenleg még nem elérhető a végfelhasználók számára.

Mörzinger hangsúlyozta, hogy még is foglalkoztak a marketinggel, hanem teljesen a technológiai fejlesztésre összpontosítottak és ez ki is fizetődött, ugyanis alig másfél év alatt vezető kiterjesztett valóság szolgáltatóvá váltak a fogászat területén. Az ok rendkívül egyszerű: nem létezik hasonló rendszer. Az Ivoclar Vivadent júniusban felvásárolta a vállalatot, amely azonban a jövőben is önálló társaságként fog működni és új digitális alkalmazásokat készít majd az ágazat számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #4
    :-)
  • Sir Cryalot #3
    Juppizmusban a praktikusság sokadrangú szempont,

    1. ingyenreklám
    2. juppi figyeleméhség kielégítése
    3. harmadiktól lefelé esetleg az user akit jobbára eladnak az adataival együtt
    ... praktikusság , lol
  • Ender Wiggin #2
    Oklúziót virtuálisan nem lehet. Vannak más rendszerek is, melyekkel elvben digitális lenyomat alapján egy CNC gép megcsinálja akár full cirkonból a hidat (ha nem teljes cirkon, hanem kerámia leplezése is van, akkor eleve nem lehet gipszminta nélkül és hiába tervez a program akármit, a technikus kezén múlik, hogy mi lesz belőle), de fizikai minta nélkül (ami be van artikulálva) nem lesz funkcióképes. Úgyhogy ez ötletnek jó, de a gyakorlatban nem sokat ér egyelőre.
  • Neocortex #1
    Meth, not even once