Mortimer

Acer TravelMate 200 laptop

Az Acer bejelentette, hogy kibővítette a TravelMate notebook családját az új 200-as szériával.


Az új széria kifejlesztésekor elsősorban az alacsony árat tartotta szem előtt a cég. Ez azonban nem ment a megbízhatóság és a teljesítmény rovására. A 200-as széria nagyon felhasználóbarát megoldásokat tartalmaz, így azok is könnyen tudják majd használni, akik eddig még nem dolgoztak hordozható számítógéppel.

Paul Tayar, az Acer marketing igazgatója elmondta, hogy az új notebookokat elérhető áruk mellett kiválóan lehet használni a mindennapi munkához, sőt a játékokhoz is. A TravelMate 200 széria az Intel 550 illetve 600MHz-es Celeron processzoraira épül. 5GB kapacitású merevlemezt építettek bele. Emellett az új számítógépekben megtalálható egy 24-szeres CD-ROM is.

A kijelző 12.1 colos, nagy felbontású HPA/TFT SVGA. A megjelenítést az ATI Rage Mobility-M gtrafikus chipkészlet segíti, amelyen 4MB SDRAM memória található. Már az alaptípusok is rendelkeznek egy V.90 ITU 56K modemmel. A külső eszközök csatlakoztatására két USB port szolgál. A kényelmes billentyűzet mellett négy szabadon programozható gomb és egy touchpad is helyet kapott.

A notebookoknál mindig fontos kérdés, hogy mennyi eddig képesek működni akkumulátorról. A 200-as széria minden egyes tagja minimum 2.5 órán keresztül tud akkumulátorról üzemelni. A TravelMate a Windows 98 SE rendszert használja, de támogatja a Windows 2000 operációs rendszert is. Ezen kívül a számítógépekhez jár az MS Works 2000 is. Az új notebookok ára 1099 dollárnál kezdődik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!