Gyurkity Péter

Magyarországon is megjelenik a Xiaomi

Kínában már hatalmas a verseny, amit külföldi terjeszkedéssel próbál kompenzálni a cég. Hazánk is a listájukon szerepel.

Az egykor szinte száguldó kínai gyártó az utóbbi másfél-két évben inkább az eredeti lendület elvesztése kapcsán szerepelt a hírekben, bár azért itt továbbra sem volt hiány az új megoldásokban. Most azonban mintha ismét új erőre kapott volna a cég, amiben az üzleti stratégia átalakítása játszik főszerepet. Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a vezetés a jövőben a saját üzletek megnyitásával újítaná meg a vállalatot, illetve futtatná fel az értékesítést. Ez a jelek szerint be is jött, hiszen a DigiTimes cikke szerint a második negyedévben csaknem 70 százalékkal több telefont adtak el, mint az év első három hónapja alatt, a 23 milliós adathoz pedig nagyban hozzájárult a Kínában már meglévő 123 Mi Home üzlet. Ezt az elkövetkező hetekben további boltok átadása követi majd.

A társaság internetes értékesítési modelljével alig néhány év alatt tört fel a kínai mobil készülék gyártók élcsapatába. A még nála is fiatalabb riválisok, az Oppo és a Vivo azonban mostanra már megelőzték az eladásokban Kínában, a Huawei, a ZTE és a Lenovo pedig a külföldi piacokon tarolnak. "A Xiaomi az elkövetkező három évben kétezer új üzletet nyit és ennek felét partnerek bevonásával külföldön" - közölte Liu Yi vezérigazgató. A cég olcsó, de funkciókkal gazdagon felszerelt okostelefonjaival, viselhető számítástechnikai eszközeivel és egyéb mobil készülékeivel hamarosan megjelenik az európai piacon is. A Kínában rendkívül sikeres vállalatot eddig a szabadalmi perek kockázata tartotta vissza a külföldi terjeszkedéstől, a múlt héten azonban szabadalmi megállapodást kötöttek a Nokiával.


Mintha egy Apple-boltban lennénk

Termékeinek bevezetését a kelet-európai piacon kezdi a kínai vállalat, Nyugat-Európára pedig majd csak a későbbiekben terjeszti ki értékesítési hálózatát. A Xiaomi egyelőre Lengyelországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban, Ukrajnában, Belorussziában, Oroszországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Görögországban készül forgalmazni termékeit. Az itteni felhasználók eddig harmadik félre, vagyis egyéb forgalmazókra voltak kénytelenek támaszkodni, ezen azonban maga a gyártó segítene.

Az amerikai piacra való betörés szintén szerepel a tervek között, ezt ugyancsak az elkövetkező két évben valósítanák meg, bár eddig ezzel kapcsolatban hivatalos úton még nem közöltek újabb fejleményeket. Valószínűleg először Mexikó kerül terítékre, ezt követi majd az USA valamikor később, de addig is maradnak az ázsiai régió mellett, amit hamarosan Indonézia, Oroszország, valamint Ukrajna követhet. Indiában szintén a közeljövőben több mint 100 új értékesítőhelyet hoznának létre, hogy megőrizzék az ott mért, jelenleg 300 százalék feletti növekedési ütemet.

A Xiaomi idén 14,7 milliárd dolláros bevételre számít, ami az igencsak szoros verseny ellenére össze is jöhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mérlegjakab #8
    4X = 4100ma akksi, 8mag 3giga ram 32giga rom. 4-5 napig bírja. Villám gyors és nem tudok róla rosszat mondani. Mind ezt 40k-ért.

    Soha többet Samu, Htc, , I-fos Microfos, stb... dupla / tripla árért vagy még többért a hasonló kaliberű versenytársak.
  • SigS #7
    Bizony, akkor egyszerre hozta nekünk a kínai posta :D
  • Scooter #6
    Helyes! Jó kis vétel volt még áprilisban a Xiaomi Redmi 4 Pro!
  • MuldR #5
    A Samsungnak gyára van itthon, de senki sem ejti szamszongnak sőt a Hyundai is is ezer éve kapható mégsem hívja senki hjondének vagy hjöndének.

    Ksziaomi lesz ez magyarul örökre :)
  • nlght #4
    Dehogy sáomi! Xiaomi! Nem tudsz olvasni? :)
    Ha azt hiszed, hogy majd a nép megváltozik, akkor jusson eszedbe, hogy a "deviszont" is elfogadottá vált az MTA vs nép ütközésénél, mert a nyelv az amit a többség beszél, bármennyire is fáj. A Xiaomi meg nem költött marketingre, hogy az emberek megismerjék a nevének a kiejtését, ezért majd megeszi amit főzött.
  • zorrobomber #3
    Vagy csáomi. Valahol a kettő között :)
  • takysoft #2
    Őszintén remélem, hogy valami olyan reklámkampányt nyomatnak majd, ahol a szerencsétlen emberek megtanulják kiejteni a nevét a gyártónak :D

    SÁÓMI :D
  • grebber #1
    Notebookjukat hozhatják kínai áron és veszem is. Ej de nagy királyság lenne kapna magyar billt is