Gyurkity Péter

Még nem lesz a mobilok kijelzőjében ujjlenyomat-olvasó

A technológiai akadályok miatt egyelőre nem várható a megoldás alkalmazása.

A közelmúltban többször olvashattunk a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó várható megjelenéséről, amely elsősorban a Qualcomm ezen irányú törekvéseinek köszönhető. Egy most megjelent elemzés szerint azonban még messze vagyunk az ideális működéstől, így a debütálásra várni kell.

Nem is olyan rég a kijelzők fényerejével kapcsolatos gondokról hallottunk, most pedig Ming-Chi Kuo, a KGI többször megbízhatónak bizonyult elemzője számolt be arról, hogy a technológiai akadályok nagyon is valósak. A ma oly divatos teljes előlapot beborító kijelzős dizájn nem egyesíthető a jelenlegi felismerési technológiákkal, a kijelző alá helyezés pedig nagyon megbonyolítja a panelek szerkezetét. A szintén kínai illetőségű Vivo ugyan nemrég bemutatta saját prototípusát, az ezzel kapcsolatos tapasztalatok azonban nem túl biztatóak, ugyanis a panelbe integrált érzékelő nem igazán megbízható, a sebesség és a pontosság is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ezen mindenképpen javítani kell majd ahhoz, hogy a technológia a mindennapokban is hasznossá váljon.

A Qualcomm valószínűleg nem lesz elégedett a véleménnyel, ezzel kapcsolatban azonban az elemző kiemelte, hogy a gondok annak ellenére jelentősek, hogy az OLED-panel vékonyabb kivitelben készül el, mint LCD-s társai. Itt azonban hajlékony érintőképernyőre lesz szükség a megoldás alkalmazásához, márpedig ez egyelőre nem áll a különböző telefongyártók rendelkezésére – legalábbis nem olyan mennyiségben és áron, amely lehetővé tenné a sorozatgyártást. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó ezért Kuo szerint legkorábban a jövő nyáron jelenhet meg az okostelefonokban, bár ezzel kapcsolatban többen rögtön felvetik, hogy az Apple új iPhone készülékében szintén ilyen megoldásra számíthatunk, a kép tehát még nem teljesen tiszta.

Más értesülések szerint az új iPhone 8 arcfelismeréssel váltaná ki a Touch ID platformot, ezt azonban jelen pillanatban szintén némi fenntartással kell kezelnünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    Mert mi értelme is van ennek?

    Amúgy mikor lesz már hajlítható kijelző, az kicsit több praktikummal rendelkezik. Attól is mindíg 2 évre vagyunk, már vagy 5 éve. XD