MTI

200 ezer nagyon szegény embert kapcsolna netre a kormány

Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, amelynek legfőbb célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

Megjegyezte, a legutóbbi kutatások szerint másfél millió ember nem nethasználó, és 14 százalékuk anyagi okokkal magyarázza ezt. A leggyakoribb okként megjelölt kompetenciahiány leküzdésére már történtek kormányzati intézkedések - tette hozzá. Jelezte, mostantól nyújthatják be pályázatukat a szolgáltatók az állami tulajdonú védjegyre; gyors elbírálás után, ennek birtokában 45 napjuk van a társaságoknak, hogy felvegyék kínálatukba a legkedvezőbb ajánlatuknál legalább 15 százalékkal olcsóbb csomagot. A kormányzat ettől azt reméli, hogy sokakat kapcsol be úgy a digitális ökoszisztémába, hogy az igénybevétel kétszer egyéves periódusa után megfizethetővé válik számukra az internetszolgáltatás.

Deutsch Tamás felidézte: idén január elsején a korábbi 27-ről 18 százalékra csökkent az internetszolgáltatás áfája, ezt a parlament előtt fekvő javaslat a jövő év első napjával öt százalékra csökkentené. Ez az intézkedés és a Digitális Jólét Alapcsomag bevezetése összességében legalább 35 százalékkal mérsékli az árakat. A miniszterelnöki biztos jelezte, minden nagy és közepes szolgáltató közölte már, hogy napokon belül pályázik a programba belépésre, többek pedig annak a szándékuknak is hangot adtak, hogy a legkisebbet meghaladó mértékű kedvezményt adnak ezen csomagot választó ügyfeleiknek.

Az választhatja az opciót, akár mobil-, akár vezetékes szolgáltatásra, akinek vagy közeli hozzátartozójának nevén vagy lakhelyén a megelőző egy évben nem volt ilyen szerződés; mobilinternetnél negyedik generációs hálózatot elérő, legalább 500 megabájtos csomag az alap, vezetékes szolgáltatásnál pedig forgalmi korlát nélküli, négy megabájtos névleges vagy egy megabájtos garantált letöltési sebesség az elvárás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #9
    Ne a netre kapcsolják !
    Hanem az,emberi életre ! /Az elsíbolt EU-s pénzekből,a felvett horror hitelekből,és a keményen behajtott adókból,büntetésekből !...amúgy...ezek a pénzek hová is lettek?/
  • Kara kán #8
    Elhanyagolható ügy, erre felesleges kormánybiztoskodni.
    Ma csak annak nincs internet-elérése, aki nem akar. Havi kb. 1000 Ft-ért van mobilinterneted (de flottáknál 500 ft-ért is), veszel egy olcsó okostelefont, és ott net.
    Aki eddig nem vette meg, annak hiába adnák akár ingyen is, mert nem fogja érdekelni.
    Lényegi kérdésekkel kellene tényleg foglalkozni, pl. azzal, hogy az ingatlanárak a kétszeresére nőttek 3 év alatt, a CSOK-ot lenyelték a spekulánsok, a közvetítők, a bankok, az építőcégek.
  • Archenemy #7
    Tök jó, hogy eddig az ment, hogy "jaj a kormány szarik az informatikára, meg nem akarja hogy netezzenek az emberek mert akkor kinyílik a szemük a valóságra és nem fogják bevenni a kormánypropagandát"

    Most meg ha van egy ilyen kezdeményezés, akkor az eddigi duma felejtve, B oldal feltesz: "jaj de szegénység van, mire mennek ezek a nettel, tök hülyeség, úgyse tudják mire használni, inkább másra kéne a pénz".

    Ecsém b+ hogy "nincs mit enni meg hol aludni", gondolom ezt is sárral írtad egy falevélre, csak valahogy itt jelent meg...
  • esztyopa #6
    De sürgősen!
    /Mielőtt éhen halnak/
    Amúgy meg teljesen értelmetlen ötlet.
    Mi a fenének tömnék a netről /kaja helyett/ az arcukba a lepra reklámokat,amikor úgy sem tudnak SEMMIT sem vásárolni !
  • barret #5
    Így majd tudnak száraz kenyeret rendelni netről ...
  • morguldae #4
    Talán inkább munka kéne meg lakhatás! Bameg enni nincs mit, meg hol aludni. Kényszermunka 50 ezerért vagy nincstelenség - meg esetleg a bűnözés, ennyi a lehetőséged! Vagy gyártsad a gyereket a putriba-ahelyett hogy munkát kapnál. A segélyt azt meg elveszik mindenkitől, de igazi munkát meg nem adnak helyette! Undorító az egész ami itt folyik! A net tök mindegy ezek után!
  • esztyopa #3
    Így Ők is vásárolhatnak majd onlájn...kaját...
  • Skylake #2
    Huhú, úgylátom az a frankó klassz cocaine, meg a többi pörgető kezd kiülni a rusnya pofájára. Ez is abba a halmazba tartozik, hogy azt sem hiszem el, amit kérdez. Illetve eszembe jut a műanyag lakat is róla, már úgy rárohadásilag.
  • TokraFan #1
    Digitális pojáca elvtárs...