Gyurkity Péter

Jobb teljesítményt ígér az Android O

A Google bemutatta az új verziót, amely több fontos újítással érkezik.

A Google I/O alatt nem hagyhatták ki az új Android verzió főbb változtatásainak felsorolását, ezt pedig részletes bejegyzések követték, amelyek szintén ismertetik a fontosabb módosításokat. A hangsúly (az eltérő vizuális élmény mellett) a jobb teljesítményen és a hosszabb üzemidőn van, a cég elszántnak tűnik.

A hivatalos fejlesztői blogban szemügyre vehetjük az újítások jó részét. Az immár 2 milliárd készüléken jelenlévő operációs rendszer következő változata az osztottképernyős megoldás mellett a kép-a-képben funkcióval igyekszik még kényelmesebbé tenni a multitaszkot, amely különösen a kisebb kijelzőkön jön majd jól. Az egyes ikonok felett apró pont jelzi majd az adott apphoz kötődő értesítéseket, a Chrome böngészőből jól ismert Autofill funkció pedig az egyéb alkalmazásokon belül is elérhetővé válik, hogy ezeknél se kelljen újból és újból begépelnünk a hosszú jelszavakat – a Smart Paste Selection pedig a nevek, címek és egyéb adatok gyors kiválasztásával segít, miközben éppen azok bepötyögésével vagyunk elfoglalva.

A Play Store katalógusában lehetőségünk lesz az appok egyedi ellenőrzésére, amely a cég által naponta elvégzett szkennelést egészíti ki (ők egyébként 50 milliárd alkalmazást fésülnek át biztonsági célokból az aktív készülékeken, ami nem kis teljesítmény). A rendszer elindulása kétszer gyorsabb lesz, az appok elindítása is gyorsul, miközben egyes, a mindennapokban használt funkciók (például a Google Sheets esetében) ugyanígy kétszeresen gyorsul. A háttérben futó alkalmazásokat korlátozzák, ezzel is kitolva az üzemidőt, a Java és a C++ mellett pedig hivatalosan támogatják a Kotlin nyelvet. Az Android Go program keretében a kisebb memóriával ellátott olcsóbb készülékek támogatását javítanák, a Play Store külön kiemeli majd, ha ezen speciális appok letöltése ajánlott – a YouTube Go például az adatforgalmat is megnyirbálja, a Chrome Data Saver pedig alapértelmezett lesz az 1 GB vagy 512 MB RAM-ot felvonultató telefonokon.

A szoftver második bétája már elérhető a hivatalos oldalon, a végső változatra azonban még várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #8
    Ha ez kéne a birkáknak akkor te is ezt használnád. Még sosem találkoztam az általad leírt dolgokkal. De gondolom te másik platformot használva látod, hogy működnek más telefonjai. :D
  • T2k #7
    Egy dolgot minden kétséget kizáróan bebizonyítottál, te totál hülye vagy.
  • woy #6
    Felesleges vele ellenkezni, szerinte mindenki hülye csak ő helikopter.
  • T2k #5
    A Nexus7 az szerinted olcsó kínai kategória?
  • zola2000 #4
    Szerintem nem láttál még Android5 vagy újabb telefont.

    Legalábbis​ a homtom ht7em (android5.1) nem is emlékszem hogy ilyent írt volna ki, teljesen folyamatos a rendszer, pedig olcsó kínai kategória, drágább telefon meg biztos mégjobb.
  • T2k #3
    2x gyorsabban fogja kicseszni a "Nem válaszol az xyz app, mit csináljak? 1. várjak, 2. szopjak, 3. kezdjem elölről" üzeneteket és 2x gyorsabban küldi el az összes adatot az nsa-nak már amikor éppen nem omlik össze ez a trágya?
    Igen, ez kell a birkáknak.
  • kvp #2
    Mindket funkcio elerheto a mostani programokban is, csak be kell kapcsolni oket. Az ujitas, hogy a gyengebb keszuleken alapbol be lesznek kapcsolva es ha minden jol megy ki sem lehet kapcsolni oket.

    ps: A chrome-ban az adatforgalom csokkento az emlitett funkcio, kb. ugyanugy tomorit egy google-os proxy-val mint az opera hasonlo megoldasa anno. Cserebe a kepernyomerethez igazitott kepeket es egy tartalmakat kapunk, tehat ha egy nagyfelbontasu foto van az adott oldalon, de az a telefonon megjelenitve csak belyeg meretu lesz, akkor csak belyeg meretu kepet kuld le a google es a telefont se terheli a folos adatmennyiseg, meg az atmeretezgetes. Hasznos. Youtube eseten pedig erdemes beallitani az automatikus kepernyomerethez igazitott felbontaskezelest. Ez a telefon elforgatasa eseten is automatikusan valt a kisebb/nagyobb felbontasra, mikor mekkora kell, de ha nem birja a netkapcsolat sebessege, akkor visszavesz akkorara ami meg eppen le tud jonni szakadozas nelkul.
  • zola2000 #1
    Azért jó nevet találták ki lite appok helyett : go.

    De legalább a fő appok gépigénye nyugodtan elszabadulhat, ha valakinek nem teszik a nagy YouTube/Facebook app gépigénye ott a lite/go app.