MTI

Brüsszel fizeti az állami intézmények sávszélesség bővítését

2,8 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból csaknem 1450 hálózati végpont fejlesztését végzik el.

A NISZ Zrt., az Antenna Hungária Zrt., az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) alkotta konzorcium csaknem 1450 hálózati végpont fejlesztését végzi el az állami intézmények által használt nemzeti távközlési gerinchálózaton. A hálózati végpontok sávszélessége minden helyszínen másodpercenként legalább 30 megabit lesz. A megvalósítási szakaszba lépett az "Intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztése" elnevezésű projekt, célja, hogy megfelelő sávszélességű hálózati infrastruktúrát biztosítson az állami és önkormányzati intézmények számára vezetékes és vezeték nélküli technológiák segítségével.

Ehhez a projekthez szorosan kapcsolódik a NISZ Zrt., az MVM NET Zrt. és a KIFÜ alkotta konzorcium mintegy 4,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból elindított beruházása, amely lehetővé teszi, hogy az állami, önkormányzati vagy közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az ország területén gyors és biztonságos infrastruktúrán érjék el a nemzeti távközlési gerinchálózat szolgáltatásait. A megvalósítási szakaszba lépett a "Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése" elnevezésű projekt keretében a konzorcium összesen 28, távközlési csomópontot épít ki.

A csomópontok biztosítják, hogy az állami, önkormányzati és közigazgatási feladatokat ellátó intézmények az ország területén megfelelő minőségű és átviteli sebességű, biztonságos infrastruktúrán keresztül kapcsolódjanak a nemzeti távközlési gerinchálózat (NTG) más szakaszaihoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tisztaszo #6
    Brusszelnek ez erdeke, hisz a kerodzo marhak iranyitasa hova tovabb ertekesebbe valik.
  • Archenemy #5
    Te kire szavaznál, ha most vasárnap lennének a választások?

    De ne ilyeneket írj, hogy "egy európai pártra" meg "nem Orbánra", hanem olyan konkrét pártneveket, amik megjelennek a szavazólapon, hogy pl. Jobbik, DK, Mszp.
  • Archenemy #4
    Aham mert ha a kormány megcsinálja az utat a házad előtt, akkor te már a kormányt sem akarod leváltani.
  • lammaer #3
    ÁLLITSUK MEG BRÜSSZELT! ...aha...

    ...egy rohadt képmutató, köpönyegforgató tolvajbanda vezeti ezt az országot...
  • coyote55 #2
    :D
    Az lenne csak a nagy siker!
  • Arnika19 #1
    Brüsszel fizeti az állami intézmények sávszélesség bővítését , 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból csaknem 1450 hálózati végpont fejlesztését végzik el.

    Akkor most megállítsuk Brüsszelt vagy nem?
    Nem kellene az ingyen pénzt visszautasítani? Akkor már nem fognak többet adni és sikeres volt a kampány.