MTI

Nem félnek a kiskereskedelmi láncok az internetes konkurenciától

A nemzetközi kiskereskedelmi láncok európai terjeszkedési terveinek élén az Egyesült Királyság áll, a magyar az ötödik a terjeszkedni kívánó kiskereskedők listáján a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatása szerint.

A felmérés szerint a kereskedők 81 százaléka biztos benne, hogy az internetes kereskedelem növekedése nem gátolja bolthálózata európai bővítését. Csak kevés kiskereskedő gondolja, hogy az internet csökkenti az üzlethelyiségek iránti igényt, és hogy a vásárlási szokások változása miatt a bevétel szinten tartása kevesebb bolttal is elérhető. A digitális technológiákba való befektetések esetében a kereskedők 87 százaléka már bevezette, vagy tervezi bevezetni integrált bolti és közösségi média platformját. A kereskedők 58 százaléka egyetértett abban, hogy a boltban használt technológiák egyre fontosabbak, harmaduk már bevezette vagy tervezi bevezetni az interaktív képernyőket és próbafülkéket, és ez a trend 2017-ben még jellemzőbb lesz - közölte a CBRE.

Terjeszkedési tervekben az Egyesült Királyságot Franciaország követi 43, Németország 38, majd az Egyesült Arab Emírségek 24 százalékkal. Az ötödik hely megosztva Spanyolországé, Hollandiáé és Magyarországé. A felmérés szerint a kiskereskedelmi láncok 70 százaléka legfeljebb tíz új üzlet nyitását tervezi 2017-ben, ami a korábbinál sokkal óvatosabb növekedési stratégiát jelez. A bevásárló utcák és bevásárlóközpontok maradtak a legnépszerűbb célpontok, a megkérdezett láncok 80 százaléka ezeken a helyszíneken bővítené hálózatát. A terjeszkedést korlátozó tényezők közül kiemelkedik a bérleti költségek növekedése, ami miatt a kereskedők 57 százaléka aggódik, ezt követi a megfelelő minőségű kiskereskedelmi ingatlan hiánya, 51 százalékkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!