SG.hu

21 százalékkal több Huawei okostelefon kelt el

A Huawei fogyasztói üzletága bejelentette, hogy 2017 első negyedévében összesen 34,55 millió okostelefont szállított le, amely 21,6 százalékos növekedést jelent az előző évi értékhez képest.

2017 első negyedévében a Huawei áttörő növekedést ért el több országban is. Több mint 50 százalékkal gyarapította okostelefon szállításait a világ 52 országában, amelyből harminckettőben az emelkedés meghaladta a 100 százalékot. Kínában és Európában a vállalat fenntartotta a jelentős, 20, illetve 15 százalékos növekedést, míg Dél-kelet Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben több mint 70 százalékkal gyarapította okostelefon szállításait. Az IDC adatai szerint a kínai vállalat részesedése az okostelefonok világpiacán 9,8 százalékra növekedett.

A vállalat a P9 sorozat és Mate 9 globális eladásainak köszönhetően jelentős növekedést ért el a prémium kategóriás okostelefonok piacán is: az idei első negyedévben a közép- és felső kategóriás telefonok (300 USD feletti árú készülékek) aránya 11 százalékkal haladta meg az előző évi értéket. A GfK szerint az 500 dollár és az e feletti összegbe kerülő prémium telefonok piacán a Huawei részesedése 9,7 százalék volt 2017 februárjában, 9 országban pedig (többek között Kínában, Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban és egyéb kulcsfontosságú piacokon) a 10 százalékot is elérte.

A Huawei a tabletpiacon is jól teljesített: a vállalat táblagép szállításai 70 százalékkal haladták meg az előző évi eredményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!