Gyurkity Péter

Nyáron jön az LG X Power 2

A nagyobb kijelzőhöz nagyobb akkumulátor dukál, a megjelenés júniusban esedékes.

Az LG még a februári MWC alatt jelentette be több új megoldását, ezek között akkor az X Power 2 névre keresztelt okostelefon is felbukkant. Azóta nem sok további részletet tudtunk meg a készülékről, most azonban kiderült, hogy a megjelenésre a nyárig kell majd várnunk.

A típus egyes dél-koreai kapok szerint júniusban jelenik majd meg a boltokban, legalábbis a cég számára hazai piacon, amely elsőként jut majd hozzá az új jövevényhez. Ezt követi valamivel később a globális megjelenés, hiszen az LG X Power 2 az USA-ban és Európában is felbukkan majd, igazolva az ezzel kapcsolatos korábbi ígéreteket. Pontos dátum és régiókra lebontott hivatalos ár még nincs, a főbb hardveres és szoftveres jellemzők listája azonban már korábban elérhetővé vált, így nagy meglepetésre nem számíthatunk.


A telefon a manapság oly divatosnak számító 5,5 hüvelykes méret mellett marad, itt ezt a 720p felbontás támogatása kíséri. Ehhez egy nyolc magot és 1,5 GHz-es órajelet biztosító MediaTek MT6750 chip, 2 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os, ám kibővíthető belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali „zero shutter lag” kamera, egy LED flash opcióval kiegészülő előlapi kamera, valamint egy szintén méretes, ezúttal 4500 mAh-s akkumulátor társul. Jól látható módon szerény hardvert párosítanak a nagyobb akkuval, ezzel nyilván az üzemidő is kitolódik, a cég szerint itt 15 óra videózást és 18 óra böngészést kapunk majd.

A szoftveres oldalon az Android 7.0 Nougat végzi majd dolgát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!