Gyurkity Péter

Bevételben csak most előzi az Android az iOS-t

Ez azonban csak a külső partnerekkel együtt megy, az online boltok között az iTunes vezet.

A téma iránt érdeklődők jól tudják, hogy bár az okostelefonok piacán egyértelmű az Android előnye, a bevételek terén még mindig az Apple online boltja vezet. A két platform közötti különbség csak most tolódik el, ezt azonban a Google nem egyedül éri el.

A mobilos platformok fontosabb adatait felmérő és azokkal kapcsolatos előrejelzéseket rendszeresen közlő App Annie tette most közzé legújabb anyagát, amelyben arról olvashatunk, hogy idén végre a bevételek területén is átveszi a vezetést az Android. Itt eddig magabiztosan vezetett az Apple, hiszen még tavaly is 34 milliárd dollárra tettek szert a különböző online eladásokon keresztül, míg az androidos alkalmazások összesen 27 milliárdot szolgáltattak a különböző boltoknak. Idén fordul a kocka, az Android esetében 41 milliárdot érnek el az alkalmazásboltok, míg az Apple bevétele 40 milliárdig kúszhat fel.

Érdemes rögtön leszögezni, hogy a helycsere csak abban az esetben érvényes, ha az Androidnál egységes platformról beszélünk, itt ugyanis több, egymással is vetélkedő online bolt van versenyben. Amennyiben minden online boltot külön számítunk, az iTunes még mindig magabiztosan vezet, miközben az Android táborán belül a Google Play idén 21 milliárdot söpör majd be, a többiek (így például a Kindle Fire táblákon futó Amazon bolt és mások) további 20 milliárdot tesznek majd ehhez hozzá. 2021-ig nagy valószínűséggel az iTunes marad az első, mivel az androidos letöltések gyorsan növekvő számát az innen származó bevétel nem követi majd hasonló ütemben – 4 év múlva már 308 milliárd alkalmazást szereznek majd be az androidos felhasználók az Apple 42 milliárdjával szemben, míg a bevételt tekintetében 78 és 60 milliárd dollár lesz az éves mutató.

Az Apple a telefonos forgalom megakadását követően egyre inkább előtérbe helyezi a szolgáltatásokat, itt azonban az Android előrenyomulását valószínűleg nem fogják megakadályozni. A bevétel tekintetében egyébként a játékok vezetnek, amelyek a letöltések mindössze 40 százalékát teszik ki, mégis a befolyó összegek 81 százalékáért felelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!