Gyurkity Péter

Felbukkant az Android O

Egyelőre fejlesztői előzetes formájában, amely már letölthető a hivatalos oldalról.

Tavaly ilyenkor rántotta le a leplet a Google az Android 7.0 Nougat verzióról, így nem volt túl meglepő, amikor a napokban az Android O kapcsán ismételték meg a fontos lépést. A cég rendezvénye még hónapokra van tőlünk, azonban a főbb újításokat már most megismerhetjük.

Az operációs rendszer legfrissebb, Android O névre keresztelt változata egyelőre fejlesztői előzetes formájában elérhető, tehát ezt kizárólag azon külső fejlesztőknek szánják, akik a hivatalos emulátoron keresztül, vagy netán a komoly kockázatnak kitett kütyüiken szeretnék azt kipróbálni. Nagy és látványos változást (mint az osztottképernyős multitaszk) ugyan egyelőre nem látni, de fontos módosításokra mégis sor került, hiszen megjelenik itt az egymástól eltérő értesítőcsatornák konfigurálása, a háttérben futó alkalmazások és szolgáltatások komoly korlátozása (a kedvezőbb fogyasztás és a hosszabb üzemidő reményében), a billentyűzeten keresztül történő jobb navigáció (a Chromebooks készülékeken), valamint az úgynevezett autofill appok támogatása, amelyek még több esetben teszik feleslegessé a személyes adatok ismételt bepötyögését.

Az alkalmazások ikonjai adaptív változatban is elérhetők lesznek, ezzel jobban illeszkednek majd az eltérő felületekhez, miközben a tavaly a táblákon bevezetett kép-a-képben funkció immár az okostelefonokon is megjelenik. A listán emellett a jobb minőségű Bluetooth audio kodekek, valamint néhány további, kevésbé fontos újítás kapott helyet, míg a hardveres támogatás kapcsán megjegyezik, hogy a fejlesztői előzetes egyelőre a Pixel, a Pixel XL, a Pixel C, a Nexus 5x, a Nexus 6P, valamint a Nexus Player megoldásokon lesz kipróbálható.

Ahogy említettük, ez az átlag halandók számára nem ajánlott, hiszen számos kisebb-nagyobb hiba lehet még a rendszerben. Néhány hónapon belül véglegesíthetik a szoftvert, addig is gyönyörködhetünk a sárga logóban, amely az eddigiek alapján a hivatalos változatnak tűnik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!