MTI

Megduplázta térfigyelő kamera-hálózatát Gyöngyös

Újabb 25 kamera kiépítésével megduplázta korábbi térfigyelő hálózatát Gyöngyös önkormányzata, a fejlesztés mintegy negyvenmillió forintból valósult meg.

A napokban befejeződött beruházással félszázra bővült a helyi térfigyelő kamerák száma, melyek immár a település szinte teljes területét lefedik - olvasható a város információs portálján. Az új egységek helyét a képviselők javaslata alapján, a rendőrséggel együttműködve jelölték ki. Az éjszakai felvételek készítésére is alkalmas "őrszemek" március elseje óta huszonnégy órában pásztázzák a város közterületeit. A rögzített felvételeket a közterület-felügyelet munkatársai figyelik folyamatosan.

A fejlesztés részeként a ki- és bevezető utakon, összesen 11 helyen rendszámfelismerő kamerákat telepítettek. Ezeket a rendőrség ellenőrzi, segítségükkel - a Belügyminisztérium adatbázisával összevetve - hatékonyabban kiszűrhetők a lopott, vagy forgalmi engedély nélkül közlekedő járművek. Az új kamerák próbaüzeme hamarosan lezárul, ezt követően az önkormányzat a város honlapján tájékoztatja a lakosságot azok helyéről és a megfigyelt közterületekről. A felvételek rögzítése, felhasználása, tárolása, megtekintése szigorú adatvédelmi jogszabályok alapján történik, az önkormányzat kizárólag ezek betartásával üzemeltetheti a kamerarendszert, így az indokolatlan megfigyelés veszélye kizárható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #2
    Össze kell lőni a KubatovDB megfelelő interfészével, az lenne a fontos még.
  • lohahuge #1
    "igy az indokolatlan megfigyelés veszélye kizárható"
    Ezt a hazugságot csak a hülyék eszik meg. Ha az az érdeke, aki hozzáférhet, fel fogja használni erkölcsi aggály nélkül, ezt kizárni nem lehet, legfeljebb utólag büntetni, de ahhoz működő és politikamantes ügyészség kellene.