SG.hu·

Tovább gyorsulhat az USB Type-C

Tovább gyorsulhat az USB Type-C
Az átviteli sebesség a jelenlegi kétszeresére nőhet.

A USB Implementers Forum (USB IF) a következő években 10 Gbps-ról 20 Gbps-ra növelné az USB Type-C adatátviteli sebességét. A változtatás ugyanakkor kizárólag ezeket a portokat érinti, más USB-változatokat nem, azokat már nem fejlesztik tovább, sőt, idővel száműzik. 2020-ig az USB Type-C már az eszközök 50 százalékán lesz jelen.

Bradley Saunders hardverfejlesztő, az Intel projektvezetője és az USB IF igazgatótanácsának tagja kifejtette, hogy az átviteli sebesség az USB 3.0 esetében marad 5 Gbps, az USB 3.1 esetében pedig 10 Gbps. A szervezet viszont továbbra is ragaszkodik a SuperSpeed névsémához és új olyan logókat ad majd ki, amelyeken feltüntetik a magasabb adatátviteli sebességet. A módosítás önmagában nem jár komoly hardverváltozásokkal, lévén az USB Type-C kábelek már most is képesek a 20 Gbps-os adatátvitelre. A 20 Gbps-os USB Type-C hidat képezhet a Thunderbolt 3-hoz, amelynek az adatátviteli sebessége 40 Gbps.

A szervezet döntött arról is, hogy az USB Type-C-t még több mint tíz esztendőn át akarja használni. A csatlakozókon semmit nem fognak változtatni. A 20 Gbps-os adatátvitelre képes USB Type-C ugyanakkor még nem hivatalos szabvány, arról csak egy tervezet létezik. Az USB Type-C hosszú távon kiválthatja az olyan szabványokat, mint a HDMI, a DisplayPort, az MHL vagy Thunderbolt 3. Az USB IF szeretne sokkal kevesebb alternatívát, mert minden egyes újabb dolog csak még nagyobb káoszt okozhat. Saunders szerint emellett a meglévő töltési módszerek (USB és Power Delivery) bőven elegendőek.

Csökkentenék az USB-kábelek minősítésének folyamatát is, így a gyártók sokkal gyorsabban és kisebb költség mellett végezhetnék el a procedúrát. Jelenleg világszerte 16 minősítőhely működik. A USB IF kész jogi lépéseket tenni azok ellen, akik visszaélnek a logóival és hamis termékeket dobnak piacra. Saunders hangsúlyozta, hogy a kiskereskedelmet jobban lehet kontrollálni, mint például az Amazonon megjelenő kereskedőket. A cél az, hogy a kis- és az internetes kereskedelem egyaránt kizárólag minősített termékeket árusítson. Ezenkívül jobban képeznék az eladókat is, hogy jobban el tudják magyarázni az egyes USB-verziók közötti különbségeket is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002017. 03. 09.. 20:05||#8
(Sőt hogyne váltana ki, a legminőségibb videók is hány gigabitesek? )
© zola20002017. 03. 09.. 20:03||#7
Attól még jó lesz arra hogy a telefon képét kilőjje az ember TVre, a használhatatlan miracastnál mindenképp jobb.
© Tetsuo2017. 03. 07.. 23:36||#6
Oké, de a kettő összetartozik. 😉 A Type-C csatlakozónak mindig ekkora lesz a sebessége, mert a hozzákötött USB-protokoll ezt tudja. Más csatlakozókat meg kidobnak. Ráadásul a csatlakozó fizikai kialakítása is behatárol sokmindent, talán a régebbiekkel nem is lehetne ilyen sebességet elérni, nem?
© Caro2017. 03. 07.. 15:17||#5
Hogy nem a type-C gyorsul, mert a type-C nem gyorsul sehova. Az egy csatlakozó.
Az USB 3.1 helyett jöhet egy újabb szabvány, ami gyorsabb lesz.
© Tetsuo2017. 03. 07.. 14:10||#4
Végülis mit akartál mondani?
© Caro2017. 03. 07.. 08:27||#3
Tudtommal a type-C a dugó. Az elektromos jelzési specifikáció a 3.1 jelenleg, ez határozza meg a sebességet. Type-C-n mehet 2.0 és 1.1 is.
Az ábrán egyébként jól is van.
© Szegabi2017. 03. 07.. 05:28||#2
Ebből is látszik, hogy sokszor baromságokat írnak. Ahogy említetted a HDMI 2.1 jóval magasabb, majdnem 3 szorosa a 2.0-nak, pontosan 48 Gbps! Ez kissé elmarad az említett 20 Gbps-től.
© Tetsuo2017. 03. 06.. 19:44||#1
Hogy váltana ki más csatlakozót? A HDMI 2.0 max átvitele 18Gbps, a 2.1 jóval magasabb.