Gyurkity Péter

Tízmagos MediaTek indul a Snapdragon 835 ellen

Ez pedig a grafika terén is erősítene, hogy valóban komoly vetélytársként jelenjen meg.

Miközben zajlik az MWC, a MediaTek – pontosabban annak partnere, a grafikus vezérlőért felelős Imagination Technologies – bejelentette, hogy mivel készülnek a mobilchipek új generációja terén. Ebből kiderül, hogy 10+4 magra számíthatunk, amelyek nemcsak a teljesítmény, de az étvágy terén is előrelépést hoznának.

A MediaTek egyre több eltérő megoldásban van jelen saját processzoraival, a hivatalos közlemény azonban az új jövevényre koncentrál, amely a Helio X30 név alatt jelenik meg. Ez már az új 10 nanométeres gyártástechnológiával készül (sorrendben a harmadik ilyen fejlesztésként bukkan fel a piacon), 10 magjával pedig várhatóan megfelelő teljesítményt kínál majd. A két, kifejezetten a számításigényes feladatok végrehajtásáért felelős Cortex-A73 mag 2,8 GHz-en fut, ehhez négy 2,2 GHz-es Cortex-A53, valamint további négy, 2 GHz-en dolgozó Cortex-A35 társul. A kisebb csíkszélesség miatt a fogyasztás is csökken, a támogatott memória pedig 8 GB-ra ugrik, amivel beérik a Snapdragon 835 és az Exynos 8895 mutatóját.


A PowerVR GT7400 Plus grafikus vezérlő ehhez négy magot társít, amellyel ez a család az iPhone telefonok után számos eltérő megoldásban is megjelenhet. Ez a jelek szerint szintén erős és csökkentett fogyasztású változatként válik majd elérhetővé, amivel régi adósságot törleszt a MediaTek, hiszen korábban számos kritika érte a cég megoldásait a grafikai sebesség terén. A magyarázat szerint egyébként a teljesítmény 2,4-szer nagyobb, a fogyasztás pedig 60 százalékkal kisebb, mint az előző generációk esetében volt. A chip emellett 16 megapixeles kamerákat, illetve LTE-elérést (450/150 Mbps) támogat, de ugyanígy előtérbe kerül itt a Deep Learning funkció, amivel az MI terén lépnének előre.

A chip a második negyedévben jelenik majd meg, ekkor számíthatunk ez első ilyen telefonok felbukkanására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    De tényleg érdekes, hogy minden mobiltesztben a majdnem 5 éves real racing 3al, asphalt 8al tesztelik hogy "a mobil a legnagyobb grafikás mobiljátékokat is elbírja" azóta megállt a fejlődés vagy mi van? (A mobius ff is csak kicsit szebb azoknál)

    Ezeket a játékokat meg a böngészőt a kétmagos sok éve is alsókategóriás telefonom is elbírja, tehát a mobiljátékok fejlődése:

    Régen egy-kétmagos telefonokon toltuk a gta3mat, az unreal engine 3 techdemója az epic citadel volt
    Ma 8-10 magos telefonok korában mario run és match 3 szintű játékok jönnek leginkább, az unreal engine 4 techdemoja a tappy chiken lett, esküszöm ha még valaki azt mondja hogy a mai mobilok mellett nem kell kézikonzol azzal nem tudom mit csinálok :)
  • zola2000 #2
    Lehet rájuk telepíteni ubuntu linuxot, aztán officeos böngészős irodai gépnek elmennek.

    Játék szempontjából: nézd meg a mobius final fantasy grafikáját maxon, vagy jobb viszonyítási alap: a nintendo switchre gond nélkül lehet portolni ps4ről olyan címeket mint a skyrim vagy dragon quest 11, jó, a ps4 változattól elmarad de a prevgennél jobban futnak mobil hardveren.
  • grebber #1
    Természetesen csak játék a szavakkal ill. a gondolattal ,de ha lenne ezeknek windows licensz x64 vagy mifene kiváncsi lennék hol tartanak most ezek a mobil kütyük egy pc-s egy egységhez viszonyítva.