Berta Sándor

Feltörték a cseh külügy­minisztérium levelező­rendszerét

Ismeretlenek akár a szaktárca vezetőjének az e-mailjeit is elolvashatták.

A cseh külügyminisztérium az elmúlt hónapokban legalább kétszer kibertámadások célpontjává vált. Ezek közül csak az egyik akciót sikerült időben kivédeni, a másik sikeres volt. Mindez azt jelenti, hogy több héten vagy akár hónapon keresztül az ismeretlen elkövetők elolvashatták a vezető cseh külügyi döntéshozók dokumentumait és elektronikus leveleit.

Lubomir Zaoralek cseh külügyminiszter elismerte, hogy komoly adatszivárgásról volt szó. Öröm az ürömben legfeljebb az lehet, hogy az elkövetők titkos információkat nem szereztek meg, mert azokat a hivatal a saját külön IT-rendszerében dolgozza fel.

A szakemberek szerint egy külföldi állam nagyon rafinált kibertámadásáról lehetett szó. A végrehajtás módja hasonlított az amerikai Demokrata pártközpont elleni hackertámadásokra, amelyek mögött Oroszországot sejtették a szakértők. Az ügyben a cseh nemzetbiztonsági hivatal (NBU) folytatja a nyomozást.

Érdekesség, hogy tavaly decemberben is volt egy akció, amely a lengyel külügyminisztérium ellen irányult. A Rzeczpospolita információi alapján azt viszont sikerült kivédeni. A cselekménnyel a GRU orosz katonai titkosszolgálatot vádolták.

Azt nem lehet tudni, hogy mi állhat a támadások hátterében. Csehország nemrég jelentette be, hogy a 2017. január elsejével megalapított Centre Against Terrorism and Hybrid Threats hivatalos feladata a terrortevékenységek elleni harc, a bevándorlás biztonsági kockázatainak kiszűrése, a dezinformációs kampányok ellenőrzése és az álhírek felderítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!