SG.hu·

Márciusban indul a kkv-k infokommunikációs pályázata

Március 8-tól lehet benyújtani a kis- és közepes vállalkozások digitalizációját segítő, összesen 54 milliárd forintos keret pályázatait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen.

Kara Ákos kifejtette: a kormány az 54 milliárd forintos keretet három pályázati kategóriában hirdeti meg, és szinte bármilyen gazdasági ágban működő vállalkozás részt vehet a pályázatával. Az elnyerhető összegek 35-40 százalékban vissza nem térítendő források, 40-55 százalékban pedig kedvezményes kölcsönként nyerhetik el az indulók. Az államtitkár hozzátette: az eredetileg tervezett időpontot azért módosították március 8-ra, hogy mindenkinek legyen ideje a felkészülésre, illetve hogy minél nagyobb számban tudjanak részt venni a kkv-k közül.

A három pályázati kategória közül a legnagyobb, mintegy 40 milliárd forintos keret a bármilyen területen működő cégek vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseire, valamint a felhőalapú online üzleti szolgáltatásaik terjesztésére szolgál. Ebből a keretből mintegy négyezer vállalkozás nyerhet majd 40 százalékban vissza nem térítendő forrást - egy és 24 millió forint közötti összeget - és 55 százaléknyi kedvezményes, egy százalékos kamatozású kölcsönt.

Kifejezetten infokommunikációs cégeknek írták ki a mintegy 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatot, amelyen nagyjából 200 vállalkozás nyerhet. Olyan cégek jelentkezését várják, amelyek a meglévő digitális alkalmazásaikat külpiacokon is terjeszteni kívánják, s ehhez 40 százalékos vissza nem térítendő forrást, valamint 50 százaléknyi kedvezményes kölcsönt szerezhetnek. A harmadik pályázat révén, közel ötmilliárd forintos keretösszegből várhatóan 20 kkv nyerhet támogatást és kölcsönt üzleti felhőszolgáltató központok létrehozására és bővítésére - ismertette Kara Ákos.

Az államtitkár mindehhez hozzátette: a pályázatok beadásának kezdete és a források megnyitása egy napon történik. Miután automatikus elbírálás zajlik, a beadások sorrendjében, a források kimerüléséig lesz lehetősége a pályázóknak, amelyek a közép-magyarországi régiót leszámítva bárhonnan jelentkezhetnek a fejlesztési keretre.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a zalai megyeszékhelyen az informatikai cégek bővülése volt jellemző az elmúlt évtizedekben, említve mások mellett a Zalaszám Informatika Kft.-t, amely a Nemzeti Választási Irodának és az országgyűlési választásoknak is informatikai hátteret biztosít. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a mintegy 40 milliárd forintos beruházással Zalaegerszegen megvalósuló, önvezető járműveknek is szánt járműipari tesztpálya jelentős infokommunikációs fejlesztéseket igényel majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© esztyopa2018. 01. 12.. 20:40||#6
A legesélyesebb egy... - mondjuk...viz/gáz szerelő mester lesz !
Rendelkezik azzal,ami a pályázat megnyeréséhez szükséges !
...majd Valaki... mosolyogva,"boldog karácsonyt" kíván...
/Mindent a megfelelő helyre !/
Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2018.01.12. 20:41:17
© morguldae2017. 01. 31.. 16:50||#5
Viktor rokonainak-haverjainak cégei majd csak megnyerik ezen pályázatokat is!-mint az összes többit.
© felemelõ2017. 01. 28.. 14:28||#4

Találtál megbízható kádert, aki támogatja a pályázatod és át meri venni az alkotmányos költséget?
© felemelõ2017. 01. 28.. 14:12||#3
Én úgy vagyok vele, hogy ezek a pályázatok több kárt okoznak, mint hasznot.

Egyrészt garantáltan nem a legalkalmasabbakhoz jut el a pénz.
Másrészt mégha alkalmasokhoz jut akkor is olyan versenyelőnyt szereznek, amivel a többiek, akik nem nyertek nem tudnak versenyezni, vagyis csökkenti a piaci versenyt, az adott pályázati pillanatban gyengébbek, tőkehiányosabbak vagy akkor indulók megfolytásával.
© Kara kán2017. 01. 28.. 00:53||#2
Állandóan kiírnak valamit, de én soha nem nyerek.
© felemelõ2017. 01. 27.. 20:48||#1
Hofi: ma ki lopott.