Gyurkity Péter

Márciusban jelenik meg az LG G6

Erre vonatkozóan jelent meg információ, bár a bemutatóra már az MWC alatt sort kerítenek.

Az LG soron következő zászlóshajójának várható bemutatkozása már hetek óta kiemelt témának számít, a dél-koreai gyártó ugyanis szintén megszenvedte az utóbbi időszakot, telefonos részlegük nem teljesített nagyon jól, tehát valami nagyot kell durrantaniuk ahhoz, hogy visszanyerjék a korábbi lendületet. Úgy néz ki, hogy erre március első feléig kell majd várnunk.

Az már korábban tudható volt, hogy a cég a februári MWC alatt mutatná be az új készüléket, azt azonban nem vehettük biztosra, hogy a piaci megjelenés is ekkor következik majd be – mi több, sejthető volt, hogy erre csak később kerülne sor. Többen arra tippelnek, hogy a Samsung szintén itt rántaná le a leplet saját új fejlesztéséről, a Galaxy S8 okostelefonról, amely többek között a Note 7 fiaskója után lesz hivatott helyreállítani a megrendült vásárlói bizalmat. Az MWC tehát mindenképpen érdekes bejelentéseket kínál majd, aminek kapcsán egyébként a most lezajlott CES sokakban hiányérzetet hagyott.

A most megjelent információk szerint az LG nem sokkal később hajtaná végre a piaci megjelenést, erre ugyanis már március 10-én sor kerülne. Ezzel nagy valószínűséggel jócskán megelőznék a számukra hazai riválist, a Samsung ugyanis minden bizonnyal csak ezt követően tudná követni őket, bár itt természetesen a dél-koreai piacról van szó, a nemzetközi debütálás később következne be. Tavaly pont fordított volt a helyzet, a Galaxy S7 és S7 edge március 11-én rajtolt el, míg a G5 csak március 31-én debütált, most azonban az S8 valószínűleg picit csúszni fog, hiszen a gyártó igyekszik kizárni minden hibalehetőséget.

Sok múlik majd persze a pontos specifikáción és a kereskedelmi áron, az ezzel kapcsolatos hivatalos információkra azonban még várni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!