Gyurkity Péter

Februárban jöhet az LG G6

Ez pedig némileg alacsonyabb költségen készülhet el az elődhöz képest.

Még decemberben, a közvetlenül az ünnepek előtt számoltunk be arról, hogy az új K-család mellett az LG a Stylus 3 okostelefonról is lerántotta a leplet, így egyszerre 5 különböző változatot mutattak be. Ez most, a CES alatt is felbukkant, a gyártó az előzetes bejelentést a készülék közzétételével fejelte meg, de időközben azt is jelezték, hogy az új zászlóshajó sincs már messze.

A Stylus 3 kapcsán annyit érdemes gyorsan megjegyezni, hogy itt érkezik majd egy Stylus 3 Plus névre keresztelt változat is, amelynek pontos hardveres specifikációját azonban még nem ismertették. Annyit tudunk, hogy mindkét példány a névben is szereplő tollal jelenik meg, fizikai méretük megegyezik (ez 155,6 x 79,8 x 7,4 mm, míg a súly 149 gramm), az alap változat pedig a korábban is közzétett jellemzőkre épül. A hivatalos megjelenési dátum és a várható ár sajnos egyik telefon esetében sem ismert, erre még várnunk kell, de ennél talán fontosabb a hír, miszerint közeleg az új csúcskategóriás fejlesztés bemutatkozása, amelyet most a cég részéről is előrevetítettek.


A korábban felbukkant pletykák szerint az LG a februári MWC alatt rántaná le a leplet a G6 okostelefonról, ezzel pedig egybevág a Wall Street Journal írása, amely viszont már a dél-koreai cég egyik vezetőjének kijelentésére épül. Eszerint nagyon közel vagyunk már a hivatalos bemutatóhoz, bár a szóvivő ehhez annyit fűzött később hozzá, hogy egy másik, közelebbről meg nem határozott határidő is szerepel a tervekben, ennek pontos okát azonban nem jelölték meg. Az ár várhatóan nem változik, ez itt is 500 és 600 dollár között lesz majd, bár azt valószínűsítik, hogy az új csúcskategóriás megoldás a G5-höz képest némileg alacsonyabb költségen készülhet el.

A vállalat bizakodó, leszögezték, hogy kitartanak a mobilos vonal mellett, kivonulásról tehát egyelőre szó sincs. A jelek arra utalnak, hogy lemondanak a moduláris kialakításról, de ezt szintén csak később tudjuk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!