MTI

Vádemelés holokauszt tagadó komment miatt

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség egy holokauszttagadó férfival szemben, aki januárban az egyik közösségi oldalon megosztott cikkhez írt hozzászólásával a nemzetiszocialista rendszer bűneit nyilvánosan kétségbe vonta - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat szerint a 68 éves vádlott a más által megosztott, holokauszttal kapcsolatos cikkhez írt hozzászólásában - annak tartalma szerint - azt állította, hogy a holokausztot valójában nem a nemzetiszocialista rendszer képviselői tervelték ki és határozták el, hanem a zsidó vezetők. Ezért a holokausztra mint a nácik által elkövetetett népirtásra, nem került sor. A főügyész rögzítette: a vádlott ezzel a kommentjével a nemzetiszocialista rendszer bűneit nagy nyilvánosság előtt kétségbe vonta.

A vád szerinti bűncselekmény a törvény szerint legfeljebb három évi szabadságvesztéssel büntetendő bűntett. A kerületi ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés kiszabására, egyúttal a végrehajtás próbaidőre történő felfüggesztésére tett indítványt a vádiratban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #38
    "Függetlenül az igazságtartalomtól, szánalmas és felháborító, hogy bárkit elítélhetnek a gondolatai és véleménye miatt. "
    Nem ezt mondanád, ha téged az miatt rúgnának ki, hogy valaki véleménye szerint megbízhatatlan vagy.
  • Amergin #37
    Az emberek nem szeretik, ha előírják nekik, hogy miről mit kötelesek gondolni, így ez a szájkosártörvény csak szítja az antiszemitizmust és a holodogmatika megkérdőjelezését segíti elő...persze semmi gond, lehet hogy pont ez volt a célja.
    Ha így van, akkor azt elérte.
  • fonak #36
    Mit láthattál ott, ami annyira meggyőzött? (a színházra vagy az úszómedencére gondolsz, vagy arra az óvóhelyre, amit gázkamraként mutogattak sokáig, aztán kénytelenek voltak végül beismerni, hogy az nem volt sose gázkamraként használva, ha jól emlékszem...)? David Cole-t pl. nem győzte meg, kérdezősködött (zsidó létére, egyébként cionistának vallja magát és ma már nem vonja kétségbe a h-t (igazából akkor sem tette, az auschwitzi kiállítással kötözködött), viszont kénytelen volt nevet változtatni ezek után, mindenféle kellemetlenségek miatt), kicsit zavarba is hozta őket (a Cole féle videó pár másodperc alatt megtalálható a neten, itt nem fogom reklámozni, hátha bűncselekményt követnék el vele, bár nincs blokkolva Magyarországon). Az az érvelés meg, hogy ne foglalkozzunk a részletekkel, lehet hogy van egy kis lódítás itt-ott azon büntetőjogilag védett tények között, azt elég álságosnak tartom. Ha a 9/11 és egyéb "konteókkal" foglalkozókat ugyanakkor nem üldözik bíróságilag, a legmeredekebb állításokat tevőket sem, akkor pláne... Mondom nem abban kételkedem, hogy volt egy eseménysor, amit holokauszt néven emlegetnek, felmenőim is ismertek zsidókat, akiket elvittek, és nem jöttek vissza (volt köztük rokon is, igaz nem vér szerinti, őnála még az is kiderült, hogy ki adta fel (katolikus vallású volt, magyar vezetéknévvel, de körül volt metélve, ezért "lebukott" a származásával, miután beköpték), a feljelentőnek semmi baja sem lett 45 után sem). Az van, hogy hisztérikus támadásokra számíthat mindenki, aki a legapróbb részleteket is vizsgálgatni akarná a túlélői beszámolókban való 100%-os vakhit nélkül. Társadalmi, szakmai kiközösítésre, nem véletlenül óvakodik a témától minden komoly történész, csak azok nem, akik vagy védeni akarják a "kőbe vésett igazságot", vagy eleve cáfolni akarják, utóbbiak mondjuk nyilván tudhatják hogy csak botrányhősségre, perekre esetleg börtönre számíthatnak. Csoda hogy a lámpaernyő vagy a szappan mesét már szép csendben ejtették (pedig anno még el is temettek szappanokat zsidó temetőkben, bármilyen groteszkül hangzik). Max. szánalmas magyarázkodások vannak, hogy "lehet, hogy egy helyen mégiscsak kísérleteztek ilyennel a németek" vagy Ilse Kochra hivatkoznak). Persze nyilván a gulágokról szóló sztorikban is lehetnek tódítások, csak ott az a helyzet, hogy Mo-n egyetemi katedrán ülhet az a Krausz Tamás nevű muksó, aki szerint a gulágok tulajdonképpen rekreációs üdülőtáborok voltak (kicsit sarkítottam a dolgot:)) vagy aki szerint a szovjet NKVD iratai a német és a magyar katonák által elkövetett kegyetlenkedésekről (ilyenek nyilván voltak szép számmal, csúnya dolog a partizánháború) kétkedés nélkül hitelesként kezelendő forrás.
  • syn7h37ic #35
    Ez szimplán a győztesek seggnyalása. Semmi egyéb. Megfűszerezve egy olyan belesulykolt dologgal, hogy aki megkérdőjelezi akármilyen formában a holokauszt jelenlegi doktrínáját, azzal kegyetlenül és kérdések nélkül elbánnak. Kőbe vésték a számokat, kőbe vésték, főleg németeknél, hogy a szvasztika mint szimbólum a megtestesült gonosz jelképe, (holott egy ősi szerencse szimbólum) Aki bármilyen formában megpróbál olyan kutatásokat végezni, ami feltárná a valódi tényeket, hogy valójában mennyi áldozattal járt, hogyan követék el azt a módszeres irtást, (amit egyesek megpróbáltak objektíven bemutatni, látván, hogy ahhoz tízszer több kivégző osztagra és logisztikai egységre lett volna szükség), azokat vagy elhallgattatják, vagy szándékosan gúny tárgyává teszik. A táborok sajnos valódiak voltak, és a halottak is. Csak a számokkal van némi zűrzavar... De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a koncentrációs tábor nem a németek találmánya, és főként arról sem kéne megfeledkezni, hogy a német tömeggyilkosságok is jelentéktelennek tűnnek a szovjet rezsim által elkövetett emberiség ellenes cselekedeteik mellett. Még a II. VH előtt több embert öltek meg, mint addig bárki. Ukrajnára gondolok, és a holodomorra. Érdekes módon, ezt soha sem emlegetik fel sehol. És akik ezt elszenvedték, azok semmilyen kártérítést nem kaptak, a felelősöket nem vonták kérdőre, nem volt belőle Nürnbergi per, stb stb... És szintén elkerülték a felelősségre vonást a szövetséges vezetők, akik teljes lelki nyugalommal adták ki a parancsot a gyújtóbombák használatára Drezdában... De menjünk még régebbre, aminek a folyamata még ma is tart USA és az indiánok.
    A egészben a leginkább gyomorforgató, hogy emberek szenvedéseiből csinálnak undorító üzletet holokauszt címszó alatt. És ha ezt az üzletet valaki bírálni merészeli, azokra rögtön rásütik az antiszemita átkot, amit lemosni is lehetetlen. És ez a marketing működik hetven éve. Nem sajnálják az időt és a pénzt arra sem, hogy felkutassanak még élő német katonákat, akik bármilyen formában kapcsolatba hozhatóak a koncentrációs táborokkal, az sem érdekli őket, hogy az a katona parancsra cselekedett. Háborús időben a parancs megtagadás egyenlő volt a statáriális kivégzéssel, mindkét oldalon. És a legutóbb mégis olyan aggastyánt hurcoltak meg, aki egy egyszerű őr volt. De szerintük az is maga az ördög szolgálata. Sehol sincs még egy olyan bosszúálló nemzet, aki hetven év után is csak a bosszúnak él. Így ők sem lettek különbek, mint akik anno létrehozták a táborokat. Sőt, amit a saját országukban folytatnak az is egyfajta holokauszt, csak éppen ők vannak a kerítésen kívül.
  • paby88 #34
    Nekem amúgy szúrja a szemem, hogy MAGYARországon a MAGYAR vezetők többet foglalkoznak a kisebbségek áldozataival mint a nemzetével. A délvidéki vérengzések áldozatiról sose hallom, hogy megemlékeznének bezzeg majd minden hétre jut egy valamilyen nap amivel a holokausztot sulykolják bele az emberbe, had érezze a törődést.
  • ostoros #33
    Igazad lehet. :)
  • Nemzsidó #32
    Ééés... itt jön a képbe, hogy Magyarországon nincs zsidó kisebbség, csak a zsidó vallás van jelen, s ennélfogva jelenleg elhanyagolhatóan kis számú zsidó vallású magyarokról beszélhetünk, nem lekicsinyítve ezzel az egyes embert.
    Üldöztek-e vallása miatt valaha valakit ebben az országban? (igen a középkorban)
    Ha nincs, s esetleg korábban sem volt zsidó etnikum hazánkban, kik kaphatnak mégis u.n. kárpótlást valamiféle bűnökért, amit -mivel országunkban nem volt haláltábor- ennek az országnak háborúellenes és helyben maradó, a többségi társadalomhoz tartozó magyar polgárai el sem követhettek volna. Ugyanakkor nem tagadhatjuk a tényt, hogy a magyar politikusok és a korabeli katonai vezetők felelőssége háborús bűnökben, népirtásban megalapozott, s egyúttal azt a tényállást sem titkolhatjuk, hogy e politikusaink, vezető tisztségviselőink jó része zsidó, ami pedig ezesetben paradoxon. Mivel a szemben álló felek mindkét oldalon követtek el szörnyű tetteket, ezért minden meggyilkolt egyenlő súllyal kell hogy szerepeljen az ügyekben, sem felülértékelve, sem alulminősítve egy náció áldozatát sem. Nem kisebb a kár, ha pl. egy bolsevista zsidó halottról beszélünk annál, mintha egy nemzetiszocialista katona az eszméjéért, hitéért harcolva menetelt a halálba legyen az olasz, vagy német származású. S nem kevesebb akkor sem, ha épp egy magyar harcosról beszélünk pl. Isonzónál, tágítva ezzel az ebben az esetben jelentőséget nélkülöző időintervallumot. S ezáltal éppúgy hősnek nevezhetnénk a katonát, vagy akár civilt is, akik palesztin területüket, élethelyüket védik a zsidó földfoglalókkal szemben napjainkban. Úgy látszik, van egy alig hatezer éves népcsoport, akiket pozitív diszkriminációval illik illetni politikai körökben tetteik jelentőségét eltusolva, s van a Föld többi népe, ősibb civilizációja, nációja, akik valamilyen ismeretlen okból -talán mert nem Ábrahám nemzette őseit- kevésbé értékesek, népirtásuk nem érdemel kárpótlást, bocsánatkérést, még csak szánalmat sem. Földjeik, életük cionista préda.
    A hollokauszt persze csúnya dolog, bárki ellen is követik el, bármit is jelentsen a műszó. Igazi jelentését talán Izsák esetében érhettük volna tetten, érezhettük volna át, ha valóban feláldozta volna apja, istene kérésére.
    A ma embere pedig már megcsömörlik ettől az egésztől... Túl sokszor kiáltott farkast a mesehős, már nem igazán hisz neki senki. A farkast rég megölte a vadász, már csak a malacok lakják a vidéket... De jönnek most a "mások", ezek is szemiták, nem eszik a malacot, de irtják... minél többen jönnek, annál többet ölnek... mondom, ezek is szemiták! Lesz- e majd halottaink után kárpótlás?
    Örvendezzünk! "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. És boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele." Én már nagyon elteltem a mások igazságával...
  • btb300 #31
    Vedd figyelembe, hogy lehet, hogy nem szándékosan játssza. Elvégre világszerte rengeteg ember őszintén "gondolkodik" így.
  • ostoros #30
    Szándékosan játszod a hülyét.
  • dartois83 #29
    Nekem személy szerint azért fontos, mert nem egy gyűlölködő országban szeretnék élni, hanem egy olyanban, ahol az emberek belátják a múlt tévedéseit, attól függetlenül, hogy nem felelősek azokért a dolgokért, de tanulnak belőle és nem követik el a hibát. De ez úgy látszik nehéz. Gyűlölködő emberekkel nehéz szolidárisnak lenni, mondjuk inkább próbálnám megérteni az okokat és jobb irányba terelni. De aki makacsul ragaszkodik hozzá, azon nem lehet segíteni, nem is kell. Inkább akkor én is helyén kezelem őket és a véleményüket.

    Talán nem véletlenül érzem a vitriolos megjegyzést a kommentedben, hogy "nekem" miért fontos és "nektek" miért nem az. Bizonyosan számodra is zsidó vagyok, és akkor mekkorát tévedsz. Amúgy nem hiszem, hogy annyira attól tartanál, hogy bárki beperelné az országot, mert amúgy bármikor beperelhetik bármikor, pl. ha visszamondanánk a Paks II-t, ingünk gatyánk rámenne, vagy csak ha kiderülnek a 4-es metró kínos ügyei, akkor is meg a milliárdos bírság.

    Na mindegy, én mentem állítom a karácsonyfát (igen, nem a menórát :), ha gondolod még főjél a levedben, mint a karácsonyi pontyleves.